• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2014. június 6.
Ünnepi gálával búcsúztatja az évadot a Harag György Társulat

Vidám gálaműsorral zárja az idei színházi évadot a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 2014. június 15-én, vasárnap, 18 órától. Az ünnepi műsor rendezője Bessenyei István, fellépnek a társulat művészei, akik vidám jelenetekkel, versekkel, duettben és szólóban előadott énekszámokkal, táncokkal, szórakoztatják majd a közönséget.

Szintén a gála keretében kerülnek átadásra az idei évad szakmai elismerései és közönségdíjai, amelyekkel a nézők és a társulat szavazatai, illetve a társulat művészeti tanácsának döntése alapján díjazzák a 2013/14-ben kiemelkedő művészi munkát végző színészeket. A gálán konferál Gál Ágnes és Nagy Orbán.

Mint a korábbi években, idén, a hatvanadik ünnepi évadot lezáró gálát követően is sor kerül majd a megszokott kötetlen beszélgetésre, közvetlen találkozásra a színészekkel. A társulat zsíros kenyérrel és borral kedveskedik minden résztvevőnek. A gálára és az azt követő találkozóra a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, illetve előcsarnokában kerül sor, és az új helyszínen elegendő tér áll rendelkezésre a kényelmes társalgásra.

A gálára jegyek már kaphatók a színház Horea úti jegypénztárában, 20 lejes egységáron, hétköznap 10 és 17 óra között, vagy előadások előtt egy órával a művelődési ház előterében; bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.

Forrás: A Harag György Társulat PR osztálya
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát