Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

Színházszerető embernek tartom magam. Szeretem a bemutatók előtti várakozást, az előadások előtti készülődést. Szeretem a közönséget, amely évszázadok alatt közösséggé épült a színház köré, és épül évente újra meg újra. A Szatmárnémeti Északi Színház látogatóinak közössége az én közösségem is. Színészei a mi színészeink. Felismerjük őket az utcán, amint éppen gyerekkocsit tolnak, vagy bevásárló szatyorba árut válogatnak a piacon. Köszönünk egymásnak, az egymásért való lét tudatának egymást bátorító félmosolyával.

A szatmárnémeti magyar ember a kispolgári hagyományok tisztelője és megtartója. Specifikus „szatmárisága” a helyi kultúra – sőt kultúrák és azok intézményeinek -, a tájnak a szeretete, az általa tisztelt és féltve őrzött hagyományok ötvöződése egy erős, de nem kritikátlan lokálpatriotizmusban. A szatmári magyar színházszerető ember ma is „felveszi a szebbik ruháját” ha színházi előadásra megy. Megtisztelve a helyet és az embereket, a közösséget. A szatmári színházlátogató nők ápolt eleganciával, kicsinosítva, kellemes illatfelhőkbe burkolózva érkeznek az ELŐADÁSRA, barátnéik vagy öltönybe öltözött párjuk karján... Az előadásra begyűlő, mindig népes közönség tagjai nem győznek visszaköszönni egymásnak, miközben elfoglalják évtizedes, bérelt helyeiket a nézőtéren. Lassan kihunynak a fények, elhal a fél halk csevegés. Felgördül a függöny és elébünk tárul a színház varázsa: egy mindig másként láttatott és látható, szemünk előtt megújuló, vagy éppen ott és éppen akkor, az idők végtelenébe – a játék során – elvesző másik világ.

Feltételezhető, hogy már 226 évvel ezelőtt is hasonlóan rokonlelkületű közönsége lehetett az első „hivatalos” szatmárnémeti előadásoknak. Ezért az alábbi összeállítás a ma is színházba járó, színházszerető szatmári polgárként lapozza át a helyi színjátszás gazdag történetét. Igyekezvén a „nagyérdemű” elé tárni kivonatosan a múlt történéseit, ráirányítani a néző reflektorát a színház jelenére, az újabb 226 éves létet megalapozó perspektíváira. A SZÍNHÁZ szeretetének jegyében.

Ez év júniusában immár 226 éve létezik szatmárnémeti színjátszás. Írásos dokumentumokkal ettől az időponttól igazolható, hogy „a szatmárnémeti színjátszás első három napja: 1790. június 8-án, 10-én, 13-án, amikor Móricz János társulata vendégszerepelt a városban” – írja Csirák Csaba helytörténeti kutató a Hatvan év krónikája című könyvében. (Csirák Csaba: Hatvan év krónikája. Kiadta a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, 2013., I. kötet, 12.–31.) Írásunk történeti részében további idézetek forrása is e könyv. Köszönet a szerzőnek!) Az átfogó, színháztörténeti munkát 2013 Október 6-án mutatták be. A szerzőt a történelmi léptékű időszakról, a színháti élet alakulásáról a közönségről kérdeztük.

• Hogyan keletkezett az átfogó, színháztörténeti munka ?  

- A könyv anyagának megírásában segített Kötő József színháztörténész, aki, „Mindig el kell menni a falig” címmel foglalta össze az 1989-es fordulat előtti eseményeket, valamint Kulcsár Edit, a Harag György Társulat volt irodalmi titkára pedig „Harag György örök fiatalsága” címmel írta meg a rendszerváltás után történteket. Kutatásaimat Szatmárnémetiben, magyarországi levéltárakban, könyvtárakban és múzeumokban végeztem. A debreceni Református Gimnázium könyvtárában találtam meg például azokat a dokumentumokat, amelyek a kőszínház felavatásának anyagát tartalmazzák. Nagyon fontos és hiteles forrásnak tekintettem az ügyelőjelentéseket, amelyekben olyan adatok is megtalálhatók, hogy például bizonyos napokon, ha egy színész beteg lett, ki helyettesítette...

• Történelmi időt ölel fel a könyv a színház, és a színházba járó szatmáriak életéből. Milyen jelentős korszakokat emelnél ki ?
• Az első nagy korszakot az az 1790–1848 közötti időszak jelenti a színház életében, amikor- idézem: „nagy örömöt okozott a város népének, sok bajai között, Móricz György direktor Komédiajádzó társasága, mely három tagból állott, s primadonnája a direktor úr hütöstársa, Lengyel Mária vala.”  Ez volt Szatmár városban az első színtársulat, s június 8-án (kedden), 10-én (csütörtökön), 13-án (vasárnap) tartotta előadásait. Melyek taxájából három forintot becsületesen is megfizetett a város kasszájába. Amiért aztán Esze Tamás substitus főbíró úr szép deák bizonyítványban elismerte, hogy a társaság tagjai magukat tisztességesen viselték s a polgárok és lakosok tetszésére játszottak… Csak a szegény diákok nem mulathattak, mert azoknak a helytartótanács a játéknéző helyre való járást s a közönséges tánczolást eltiltotta. - írja Jeney György. (A néhai polgármester azonban tévesen írta a direktor nevét, amit a később született színháztörténeti munkák egy része átvett. (Jeney György: Egy szatmári czívis emlékiratai. Otthonom Szatmár megye 8/1999.))
• 1789-ben Móricz János szervezett egy kis tánctársulatot. A működési engedélyt megadó szabadalomlevelet 1789. október 8-án állította ki német nyelven Vojna, az erdélyi gubernárium fogalmazója Nagyszebenben 8847. iktatási számmal... Móricz kérelmezte, hogy Nagyszebenen kívül más városban is szerepelhessen... Így 1790 nyarán eljutott Szatmárnémetibe is.
• Később, 1796-ban: „A Magyar Játék Szín Társaság felállítása is szóba jött, s különösen a megye lelkesítette Szatmár városát, amire a város azt mondta, hogy segíteni fogja, mihelyt bizonyossá lesz annak állandóságáról.” Persze, akkortájt is voltak más hangok: „Városatyáink közül jó néhányan kétszázöt évvel ezelőtt sem lelkesedtek a művészetért, mi több, a színészeket, mint hivalkodókat, nem szívlelték. Hogy a művészet mennyire zavarja a vegyes műveltségű emberekből álló tanácsot, bizonyítja, hogy Czimbalom Pétert és muzsikus társait az utcán való megrendelt hegedülésért 15 pálcával fenyítették meg. A muzsikáltatókat azonban nem büntették.”

• A történelem viharai milyen hatással voltak a színház mellett ügyködők szándékára ?
• Az 1800-as esztendőt sem színházi esemény miatt említjük. A város legnagyobb és legnehezebb, ugyanakkor legfájdalmasabb feladata ebben az évben a Bonaparte elleni háború csataterére katonát állítani. „Muzsikával és táncolva járva verbuváltak”, elsősorban Szatmárhegyen.

Háborúban azonban hallgatnak a múzsák, elhallgattatással voltak egyenértékűek az országos vezetés rendelkezései, amelyeket a helyi tanács Szatmárnémetiben magáévá tett: „a kockajáték mutogatók, a viaszképekkel s idegen országbeli állatokkal járó emberek az országból kitiltassanak”. A helytartó tanács rendelete szerint „akár írásban, akár nyomtatásban lévő azon komédiák előadása engedélyezett, amelyek a Bécs privilégizált egyik vagy másik színházban legalább kétszer előadtak.”

1813-ban Szatmárnémetiben is működött a cenzúra, mégis huszonhárom darab szerepelt műsorukon. Ugyanakkor „Az 1813-as szatmárnémeti előadásról feltételezhető, hogy nem magyar nyelven hangzott el.” 1816-ban, a rossz termés miatt, még inkább súlyosbodik az előző évi árvíz által okozott éhínség és drágaság. Feljegyezték, hogy az emberek koldultak, ha így sem szerezhettek táplálékot, füveket ettek. Márciustól májusig 119 ember halt éhen. Emberek hullái hevertek útszéleken, árkok partján. Mégis: „1817 tavaszán a kolozsvári színtársulat érkezett Szatmárnémetibe. Vezetőjük Pengő Celesztin és Székely József volt. Jeney György csűrjében építették fel a színpadot és 5 hónapig maradtak a városban.”

A közönségről pedig egy feljegyzés, amely igazolja, hogy bizony az a mai, hálás szatmári színházlátogató közönségnek az őse: „S akár némajátékot, akár énekes színművet vagy táncot, ha adtak, mindegy volt. Minden – minden olyan bűverőt gyakorolt a közönségre, mint Pesten nagy költséggel kiállított opera előadások.”

• Nem mindig volt ez persze így: „1821-ben a mezőgazdasági munkák, az aratás idején érkezett Pengő Celesztin társulata. Gyenge érdeklődés miatt néhány hét után távozott a társulat.” 1836-ban Hubay igazgató társulatával Arany János is játszott városunkban.

-  A színházi élet folyik a maga idő szántotta medrében, amit a krónikás az évszámok szerint jegyez. Kik fordulnak meg színházunkban ekkor ?

- 1841-ben Tóth István színtársulata a Kotrókertben felállított fedetlen színpadon tartotta előadásait. Itt és ekkor lépett fel először Prielle Kornélia a világot jelentő deszkákra.” 1845 augusztusában nagy ajándékban részesült a szatmárnémeti közönség, itt vendégszerepelt a Nemzeti Színház művésze a városunkban tanult Telepi György alkalmi társulatával.

• Mikor kap Szatmár közönsége kőszínházat ?

• 1847-ben a szatmárnémeti születésű Sepsy Károly szülővárosában játszott társulatával a Csizmadiaszínben. Ebben az esztendőben gyakran vendégeskedett Pap Endrénél, szatmári barátjánál, Petőfi Sándor.” Esze Gábor 1838-tól 1848-ig volt a város bírója. Az ő idejében készült el az első szatmárnémeti kőszínház. Friedl János építészt kérte fel a város egy olyan épület megtervezésére, amelyben a színház és a kaszinó együtt elfér. 1848. február 6-án, vasárnapon, volt a színház ünnepélyes megnyitási időpontja.

•  Mit hozott a kőszínház megépítése a közönség számára ?

• Társulatok, színidirektorok váltják egymást, igazi pezsgő színházi élet zajlik. „A színi évad ráadásaképpen 1865 nyarán a Nemzeti Színház társulata, Szigligeti Ede művezetővel az élén, vendégszerepelt Nyíregyházán, Szatmárnémetiben és Nagykárolyban” Az 1878–1879-es és a következő színházi évadra Kuthy Krimszki Béla igazgató társulata nyerte el a színházat és mutatott be igen változatos műsort. Ebben az időben vendégszerepelt Szatmárnémetiben Jászai Mari is...

• Az első kőszínház lebontásra kerül. Hova jár ezután színházba a szatmári színházlátogató közönség ?

• Az első kőszínház lebontása után nem maradhatott színházépület nélkül a város, felépítik a Sétatéri Nyári Színkört, a mai vasúti bentlakás helyén. „1890 nyarán két társulat is fellép, az egyik meghívott vendégművésze Blaha Lujza, a nemzet csalogánya volt.”... majd: „Csóka Sándor szabadkai színigazgató elhozta Jászai Marit Szatmárnémetibe, a Sétatéri Nyári Színkörbe”. Különösen csillogó kitüntetés volt a szatmáriak számára, hogy a kor egyik legnagyobb színésznője, Prielle Kornélia, Petőfi szerelme, a Nyári Színkörben ünnepelte pályafutásának 50. évfordulóját.

• A  könyvedben a következő nagy korszakot a második kőszínháztól napjainkig határozod meg.

• A második, kőszínház, azaz a mai színházépület, Voyta Adolf építész tervei szerint készült alig két év alatt. Akkor 638 nézőt fogadott be a karzati és földszinti állóhelyekkel együtt. A mai művészbejáró mellett építették fel Szatmárnémeti első villanytelepét. Elmondhatjuk tehát, hogy Szatmárnémetiben a színház, a kultúra fénye mellett elhozta a város lakói számára a korszerű közvilágítás fényét is. A máskor élettelen utcákban hömpölygött az álmélkodó tömeg. Egyesek fényes jövőt, a babonások gyászos véget jósoltak a városnak.

A hatalmas jegyigénylést már csak úgy tudták kielégíteni, hogy két megnyitó előadást terveztek. Jászai Mari 1899 februári vendégszereplése külön figyelmet érdemel. (Sudermann: Otthon, Victor Hugo: Lucretia Borgia). Mindezek után hihetetlennek tűnhet, de igaz, hogy márciusban ismét itt volt Jászai Mari három napig. 177 napig tartózkodott Kunhegyi Miklós színtársulata Szatmárnémetiben. Három eset kivételével minden nap tartottak előadást. Az évad folyamán 180 alkalommal gördült fel a függöny. Több mint 40 operett előadást láthatott a közönség. 20 dráma került színre, 27 népszínmű, 8 bohózat, 33 színmű, vígjáték pedig húsz.

• Hogyan alakul a színház sorsa a  XX században ?

• Ez a  történelmi időszak a könyvben „Tépett vitorlákkal a XX. század viharában” címet kapta.1904. október 14-én szerepelt először Szatmárnémetiben a kor egyik legnépszerűbb színésznője, Küry Klári. Az ünneplés már az állomáson kezdődött, ahol zajos ovációval fogadták a művésznőt. A hangverseny után az utcán Küry Klárát több ezres tömeg fogadta, majd kifogták kocsijából a lovakat, s folytonos éljenzés közepette a Pannóniába vitték, ahol a művésznő lakása volt.

Az I. Világháború ideje alatt 1914/1918 között Kiss Árpád igazgatta a város színházi életét. 1918 /1919-ben Kovács Imre igazgató és társulata játszott a városban. Az 1919 júliusában megjelent plakátokon a színészek és a szereplők neve már román nyelven is szerepelt. 1919 őszétől 1940 őszéig, a magyar színjátszás élethalál harcot vívott a megmaradásáért, a magyar szó szabadságáért, hogy kivédje a román fasizmus magyarellenes terrorját. Akik ebben az időszakban színészetre adták fejüket, hősies munkát vállaltak. Az elnyomás, a kiszolgáltatottság ellenére Szatmárnémeti az első vidéki város, ahol forgószínpad készült. A város színjátszásáért kevesen tettek annyit, mint Szabadkay József. A forgószínpad is az általa felajánlott pénzből épült.

Egy mondatban összefoglalható az 1937/1938-as szatmárnémeti színi évad: a román fasizmus látszólag csatát nyert. Szemszúrásból engedélyeznek néhány előadást. Küzdelmes további színházi évek következnek, majd 1940–1944 között a nyilas-terror félreállította a zsidó származású színészeket, és letiltotta a zsidó származású szerzőket a repertoárból. A magyar kultúra őrült öncsonkításának vagyunk a tanúi Szatmárnémetiban is.

1944. szeptember16–19. között többször vált bombatámadás áldozatává a város. Súlyosan megsérült a színházépület is. Amíg a színházépületet javították a római katolikus egyház tulajdonát képező Cecil-teremben Jakabffy vezetésével indul újra a színházi élet.

A kommunista rendszer kiszolgálói azonban csatát nyertek. Szatmárnémetinek 1948 tavaszától 1956 szeptemberéig nem volt színtársulata, pedig volt színházépülete.

1953-ban Máramaros megye fővárosában új magyar társulat alakult, Nagybányai Állami Színház Magyar Tagozat néven. Ez azt jelenti, hogy Nagybányán két társulat dolgozott egy épületben: Erdős Imre Pál, képzőművész–színházigazgató, alárendeltje Harag György tagozatvezető 25 színészből álló társulatot vezetett.

• Az 1956-os év mérföldkő a színház életében. Mi történt ekkor ?

•  1956. október 21. nem csak a város művelődéstörténetének életében, hanem a romániai magyar színjátszás történetében is jelentős időpont. Szatmárnémeti állandó, végleges letelepedési lehetőséget kínált az ide érkező művészeknek. Az így kialakuló társulatot telepítették át az üresen álló szatmárnémeti színházépületbe 1956 szeptemberében, de csak 1957/1958-as évad közepétől vált önállóvá Állami Magyar Színház Szatmár néven. Sok örömet és dicsőséget hoztak a szatmárnémeti közönségnek, és a magyar színjátszásnak. Különböző országos versenyeken egyéni és társulati díjak egész sorát nyerték el. A romániai színházi szakma Szatmárnémetire figyelt a hetvenes évek végéig. Erre több okuk is volt: színészi alakítások, rendezői eredmények, majd a hetvenes években gyakori ősbemutatók miatt került a társulat az érdeklődés középpontjába.

• Ideálisnak tűnő helyzetképet festenek az elmondottak a korszakról...

• Mint az előre sejthető, nem sokáig tart ez az állapot. Egy kényszerházasság veszi kezdetét azzal, hogy 1968-ban megalakult a román tagozat. A Szatmári Állami Magyar Színház elnevezés megszűnt, a kéttársulatos intézmény pedig az Északi Színház nevet kapta. Mindkét társulat számára nehéz volt és ma még nehezebb, hogy egy épületben szoronganak. Csíky András (Harag György utódja) nem vállalta tovább az igazgatóságot, lemondott. Ács Alajos 1969-től 1980-ig állt a színház élén, akkor az ő kompromisszumképessége is csődöt mondott. Az őt követő Boér Ferenc egy év után elszerződött Marosvásárhelyre. 1980-tól közvetlenül a Kommunista Párt irányítása alá kerül a színház. Gergely Jánost az 1983/84- es évadban Baumgartner Tibor váltotta, őt pedig Cristian Ioan. A magyar tagozatot Parászka Miklós irányította. A Cristian–Parászka irányítás idején történt meg Romániában a rendszerváltás...

*

A rendszerváltás utáni útkeresés

Véget ért a politikai uralom a színház felett. Nem kötelező többé évadonként legalább két román és két szovjet darab. Előkerülnek a zenés játékok, az operettek. 1993 októberében a színház magyar tagozata felvette első igazgató-főrendezője nevét, azóta lett Északi Színház Harag György Társulat. Parászka Miklós az 1999/2000-es évadig állt a Harag György Társulat élén. Őt Lőrincz Ágnes követte az igazgatói székben a 2005/2006-os évadig. A Jászai Mari-díjas Czintos József 2006. május 17-én ideiglenesen kinevezett igazgatóként birkózott a feladattal, aztán kihasználva nyugdíjjogosultságát még a 2008/2009. színi évad befejezése előtt Keresztes Attilának adta át helyét.

A rendszerváltás utáni első években a szakma is a színház is nagy reményeket fűzött a megújulásához. Ugyanakkor bizonyos helyi magyar gazdasági körök megpróbálták a maguk ízlése szerint alakítani a repertoárt. Évek teltek el, amíg kiderült, hogy rossz úton jár a társulat. Az új vezetésben Stier Péter ügyvezető igazgatóként, Keresztes Attila pedig a Harag György Társulat művészeti igazgató-főrendezőjeként áll a társulat élére. A 2009/2010-es évad után a szakma és közönség kezd ismét Szatmárra figyelni. Keresztes Attila meglepő, gyors megjelenése friss levegőt hozott a város 220 esztendős színjátszásának életébe. Szatmárnémeti igazgatása alatt másfélszeresére nőtt a bemutatók száma az évadban. Felcsillan a remény! Ismét van karakteres szatmári magyar színjátszás.

A 2011-es évben azonban bizalmi válság viharsorozata söpört végig a társulat életén: a szakmai körökben kiválónak tartott és elismert Keresztes Attila művészeti igazgató-főrendező műsorpolitikai felfogása és gyakorlata nem találkozott a szatmári színházlátogatók elvárásaival, diktált munkatempója pedig a fogyatkozó társulat tagjainak munkabírását tette próbára. Külső és belső nyomás kezdődött eltávolítása érdekében a színház éléről. Ez a folyamat nemcsak a közvéleményt, de a társulatot is megosztotta. A kölcsönös vádaskodások, a hangzatos sajtónyilatkozatok a megosztott pro és kontra hangulat hatására felmondott a társulat akkori két legnépszerűbb színésze Nagy Csongor Zsolt és Rappert Gábor. Felmondásuk megakadályozása érdekében Keresztes Attila felajánlotta lemondását, amennyiben a színészeket maradásra bírja. Ezt a felajánlást a felmondott kollégák nem fogadták el. A megfogyatkozott társulat tagjai 2011, november 17-én kiadott közleményükben így fogalmaztak:

 „A társulati gyűléseken megszületett döntések értelmében, valamint a szakmánk írott és íratlan szabályainak szellemében, a továbbiakban zavartalanul szeretnénk folytatni alkotómunkánkat, a jelenlegi felállás és társulati összetétel szerint, beleértve a művészeti igazgatót, Keresztes Attilát is – miközben felmondott munkatársainkat bármikor készek vagyunk őszinte kollegiális tisztelettel és szeretettel visszafogadni soraink közé. Két vezető színész hirtelen távozása rányomja bélyegét bármely társulat életére és hangulatára, és megingathat egy egész évadot. Egy művészeti igazgató meggondolatlan eltávolítása azonban romba is döntheti azt.”

Keresztesi Attila azonban hamarosan Marosvásárhelyre szerződött, a 2012/2013-as évadban már Bessenyei István irányította a társulatot. Az egyre romló gazdasági helyzet ellenére bátran, sok fiatallal próbálja megoldani feladatait. Az évad nagysikerű Világjobbítók c. előadása meghódította a debreceni közönséget és a szakmát is. Bessenyei István vezette a társulatot a 60. ünnepi évadban is.

Fiatalítás, felújítás

A 2014/2015-ös évadban Bessenyei István átadta a stafétát fiának: Bessenyei Gedő Istvánnak, aki pályafutása alatt mélységeiben átlátja a színház működésének összes meghatározó szintjét. 2011-től a Harag György Társulat dramaturgja, 2012 és 2014 között a Harag György Társulat művészeti tanácsosa, egyben a társulat PR osztályának vezetője. 2014-től lett a Harag György Társulat művészeti igazgatója.  „Előnyben részesítem a művészszínházi törekvéseket, a színházról, mint művészetről, nem pedig mint szórakoztatóiparról való gondolkodást, ugyanakkor a közönséggel is megfelelő párbeszédet szeretnék kialakítani, megtalálni a jó egyensúlyt a nézők igényeinek kielégítése és az ízlésformálás feladata, kötelessége között” – összegezte törekvéseit az új igazgató.

Komoly kihívásoknak kellett megfelelnie a fiatal vezetőnek. Évadról-évadra fiatal színészekkel egészítette ki a társulatot és közben visszatért a két vezető színész is, Rappert Gábor és Nagy Csongor. Mára a társulat létszáma kiegészült a 2011-es év előtti szintre.

2013 őszén a színház épületét általános felújítás miatt bezárták, az előadások a 2013/ 2014-es és 2015/2016-os évadokra átkerültek a Szakszervezetek Művelődési Házának színpadára. Az EU-s alapokból részfinanszírozást nyert felújítás magába foglalta az épület struktúrájának megerősítését, külső és belső tatarozást, a teljes épületgépészet cseréjét: a villamosvezetékekét, a fűtést, a színpadtechnika, a nézőtéri székek és páholyok bútorzatának felújítását. Megújult a fénytechnika és kicserélték az elavult, életveszélyes állapotba került forgószínpadot.

Mély aggodalom töltötte el a szakmát, hogyan reagál a közönség a Művelődési Házbeli, viszonylag mostoha, egyáltalán nem színházi körülményekre három évadon keresztül, ahol kényelmetlen széksorokban kopott ülőhelyek, fűtési rendellenességek miatt többször nagykabátban végignézett darabok vártak a közönségre. Mindezekre a szerkezeti és tartalmi változásokra a szatmárnémeti színházszerető közönség kitartó szolidaritással válaszolt. Közben a fiatalok újítást vezettek be a bérletstruktúrában is, ami azt jelenti, hogy továbbra is öt előadás szerepel a bérletrendszerben, de az ötödik előadás egy adott készletből választható. A nézőnek lehetősége van továbbá arra is, hogy az alapcsomagban szereplő öt előadás mellett továbbiakat is felvegyen a bérletébe, a majdani jegyárhoz képest féláron. A bábszínházzal együtt tulajdonképpen három tagozattal működik a szatmárnémeti színház, összesen évi 20-25 bemutatót tart, és piacvezető Erdélyben a nézettséget tekintve.

A 2014 júliusában kiadott színházi közlemény szerint „A társulat előadásait erdélyi székhelyén több mint 30 ezren tekintették meg, a vendégjátékok alkalmából a szatmári színészek további 10 ezer ember előtt léptek színpadra. Az évadvégi összesítés szerint a társulat Erdélyben és Magyarországon 230 alkalommal lépett közönség elé. A fennállásának 60. évfordulóját idén ünneplő társulat 15 bemutatót tartott, 13 vendégelőadást fogadott erdélyi székhelyén, köztük a Nemzeti Színház Tamási Áron Vitéz lélek című előadását Vidnyánszky Attila rendezésében.”

Mecénás bérlet, felnőtt bérlet, középiskolás bérlet, ifjúsági bérlet, kisiskolás bérlet, óvodás (Iciri-piciri) bérletek állnak a különböző korosztályok rendelkezésére Szatmárnémetiben. A társulat bérletes előadásokat kínál a megye más településein: Nagykárolyban (három féle bérlettípust) Tasnádon és a szomszédos Máramaros megyében Nagybányán, egy-egy bérlettípust. A 2014/2015-ös évad bérleteseinek száma 6732, az évad előadásaira 44 magyarországi néző is bérletet váltott. A bérletszünetes eladásokra összesen további 14778-an váltottak belépőjegyet. A 2015/2016-os évadban 6857-re nőtt a bérletesek száma, a társulat 104 magyarországi bérletest tud immár színházlátogatói táborában.

Válás – kisebbségi módra

A staféta átvételekor, 2014. január 16-án a régi és az új művészeti igazgató, valamint Stier Péter, a színház gazdasági igazgatója közös sajtótájékoztatón bejelentették: indítványozták a Szatmárnémeti Északi Színház magyar és román társulatának önálló jogi személyként való bejegyzését. Mint elhangzott, javaslatukat benyújtották a szatmárnémeti önkormányzatnak egy részletes indoklás, valamint egy aláírási ív kíséretében, melyet a munkatársak közel 70 százaléka látott el kézjegyével, többek között az intézmény akkori vezérigazgatója, Sorin Oros.

A kezdeményezők akkor rámutattak: „Ezelőtt 45 évvel (2014-hez viszonyítva – A szerk. megj.) indokolt volt a létező magyar színház keretében létrehozni a román társulatot, hiszen az új tagozat számára óriási segítség volt, hogy egy már meglévő intézmény infrastruktúráját használhatták, ma viszont már sokkal inkább hátránynak számít az, hogy közös vezetés alatt, közös adminisztrációval kénytelenek dolgozni.” Ez elkerülhetetlen a jövőbeli fejlődés érdekében, mivel a két tagozat közönsége, feladatai, céljai, szellemisége nagyban különbözik egymástól. Arra is rámutattak, hogy a szatmárnémeti színház az egyetlen olyan romániai, önkormányzati fenntartású intézmény, mely két tagozattal működik – a többieknél már korábban megtörtént az önállósulás, ami előnyösnek bizonyult mindkét fél számára. Mint kifejtették: a Harag György Társulatnak van egy sajátos, a kisebbségi léthez és kultúrához kötődő feladata is, hiszen három szomszédos megyében (Szatmár, Máramaros, Szilágy) a magyar színházi kultúra egyedüli képviselőjének számít, amely ugyanakkor Magyarországról (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből) is számos nézőt vonz. Egy ilyen sajátos feladat pedig rendkívül megterhelő egy olyan menedzsment számára, amelynek ezzel párhuzamosan egy román színház működését és fejlődését is biztosítania kell.

Az önállósodási kísérletet a belső ellenzők, a helyi román média hozzájárulásával, etnikai indíttatású síkra terelték, így az még 2015-ben lekerült a Városi Tanács naprendjéről. De nem végleg – állítják a kezdeményezők.

*

A társulat tagjairól, a stúdióelőadásokról a bábszínházról, a színház köré vagy részvételével Szatmárnémetiben szervezett nagyszabású, tömegeket megmozgató rendezvényekről (pl. a Sorompók Nélkül Nemzetközi Színházi Fesztiválról – amely jelenleg szünetel, a Parciumi Magyar Napokról, a Magyar Kultúra Hetéről stb.) terjedelmi okok miatt jelen összeállításban nincs mód átfogó képet adni.

Az egyensúlyra törekvő művészeti igazgatás és menedzser szellemű gazdasági vezetés, a bérletrendszer átszervezése és folyamatos bővítése, a vendégjáték-cserék, az intenzív PR és marketing munka, úgy tűnik meghozták a kívánt eredményeket. A szatmári színházi élet felpezsdült és pezsgése minden bizonnyal előkészíti a felújított színház nyújtotta új lehetőségek optimális hasznosítását. Egyengetve egyúttal közös utunkat – közönségét és színházét – további, évszázados léptékű léthez és jelenléthez.