• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2018. május 13.
Debreceni sikerdarab a Harag György Társulat műsorán

Május 22-én és 24-én Szatmárnémetiben, a Szakszervezetek Művelődési Házában lép színpadra a debreceni Csokonai Színház a Hogyan nevezzelek? című nagy sikerű vígjátékkal, melyre korlátozott számban kaphatók jegyek az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában.

A Harag György Társulat évadtervében történt változások következtében azon bérletesek is akik a Biloxi blues című előadást választották eredetileg a bérletvásárláskor, a debreceni színészek kiváló előadását tekinthetik meg a bérletükkel. A bérletes helyek mellett a színház jegyeket is értékesít mindkét előadásra.

Alexandre de la Patelliere és Matthieu Delaporte vígjátéka óriási sikert aratott Párizsban. A mű nem véletlenül vonz nagyszámú, lelkes közönséget: szórakoztató, jó humorral és kedélyesen szembesít az apró emberi gyarlóságokkal, s igazi, filozófiai kérdéseket is pedzeget.

„Pierre és Élisabeth hosszú évek óta élik a francia felső középosztály boldog hétköznapjait két gyermekükkel. Vacsorára várják Élisabeth testvérét, Vincentet és annak várandós feleségét, illetve gyermekkori barátjukat. A marokkói fogások és francia borok fogyasztása jó hangulatban telik, mígnem Vincent ki nem böki, hogy milyen nevet választott hamarosan születő fiának. A kis társaság tagjai felhördülnek, s míg a leendő apát igyekeznek meggyőzni döntése helytelenségéről, akarva-akaratlan, indulatos és már-már túlságosan őszinte vélemények, mondatok hangzanak el. A parázs vita idővel túllép a névválasztás problémáján, felszakadnak a múlt fájó sebei és napvilágra kerülnek a jelen titkai” – írja az előadás szinopszisa.

Az előadás szereplői Mészáros Tibor, Mercs János, Vranyecz Artúr, Majzik Edit Jászai-díjas, Zeck Juli, Ráckevei Anna Jászai-díjas, Érdemes Művész és Gemza Villő / Hegyesi Rozália. Rendezője Ilja Bocsarnikovsz, díszlet és jelmeztervezője Marfa Gudkova.

Jegyek az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában kaphatók minden hétköznap 10 és 17 óra, szombatonként pedig 10 és 13 óra között, illetve előadás előtt egy órával a helyszínen. További tájékoztatásért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mail címen lehet érdeklődni.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát