• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2018. november 3.
Bányavakság – ingyenesen megtekinthető előadás a Szakszervezetek Művelődési Házában

November 6-án, 19 órakor, a Szakszervezetek Művelődési Házában lesz látható a Bányavakság című produkció, az Osonó Független Színházi Műhely és az Andrei Muresan Színház koprodukciója.

Az előadás az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala/Departamentul pentru Relații Interetnice által támogatott erdélyi turné részeként érkezik Szatmárnémetibe, a keddi előadás társszervezője a Harag György Társulat.

Székely Csaba Bányavidék trilógiájának második része, a Bányavakság egy keserű komédia a székelyföldi település, a név nélküli falu közösségének vakságáról. A szereplők a szétesés utolsó lépcsőfokán léteznek, ahol már az emberek elveszítik az identitásukat és emberségüket. Ezek a szereplők nem egy betegség miatt vakultak meg, hanem a szegénység, a torz ambíciók és titkok miatt. A túlélésért való küzdelem működteti őket, ezért úgy élnek, mint valami vakok: úgy szavaznak, mint a vakok, úgy tesznek, mintha nem látnák a nővér fájdalmát vagy a lány eltévelyedését, ahogy azt az ürességet sem, amit a fakitermelő maffia hagyott maga után. Megvakította őket az interetnikus vakság, és nem látják, hogy apránként elhal, felszámolódik az egész falu.

Szereplők: Virgil Aioanei, Elena Popa, Sebastian Marina, Claudia Ardelean, Ion Fiscuteanu JR., Mucha Oszkár, Fazakas Hunor, Elek Ágota, Gászpor Adrienn és Macsuka Patrik. Az előadás rendezője Catinca Drăgănescu, társrendezője Fazakas Misi, díszlettervezője Wegroszta László, koreográfusa Ivácson László, zenei felelőse Csibi Szabolcs.

Az előadás magyar és román nyelvű, ennek megfelelően magyar és román felirattal lesz látható.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát