• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2019. április 15.
A magyar költészetet ünnepeltük

A Harag György Társulat a SzatmárOn kezdeményezés részeként és a Proscenium Alapítvány támogatásával idén is a magyar költészet napjához legközelebbi pénteki napon tartotta a Költészetünk ünnepe rendezvényt. Természetesen a költészet mellett idén is fontos szerepet kapott a rendezvényen az irodalom, a képzőművészet és a gasztronómia is.

A megnyitót követően Költők, versek, diákszemmel címmel tartottak kerekasztalbeszélgetést, melyen arra keresték a választ, hogy hogyan viszonyulnak a mai diákok az olvasáshoz, irodalomhoz, költészethez. Bessenyei Gedő István társulatigazgató, Elek György újságíró és Frigy Szabolcs szociológus mellett diákok és magyartanárok beszéltek, vitáztak a témáról. A szociológus vitaindítójában elmondta: a mai diák nem az olvasás öröméért, hanem utilitarista módon az információk keresése miatt olvas. A tanárok a hasznosság-elvűség kérdését árnyalva elmondták, a diákok sokszor olvasnak önszorgalomból is, ám azt, hogy ezeket a műveket mennyire tekinthetjük a szépirodalmi kánon részének, már lehetne vitatni. Emellett generációs, ízlésbeli eltolódások is adódnak értelemszerűen, az oktatók és a diákok irodalmi ízlése vagy irodalomfelfogása között. A diákok is megszólaltak: elismerték, hogy a gyors, türelmetlen világunkban kevés idő jut olvasásra, az iskolában szóba kerülő irodalmi alkotások pedig gyakran az érettségit jelentik számukra és nem élvezetes olvasmányt. Bessenyei Gedő István és Elek György is bátorították a diákokat, hogy alakítsanak irodalmi kört, ahol megmutathatják saját alkotásaikat is.

A rendezvényen tiszteletét tette a Román Írószövetség Szatmárnémetiben tanácskozó delegációja és a POESIS folyóirat szerkesztősége is, akik egy kétnyelvű József Attila-albumot adtak át a szervezőknek a jeles alkalomra. Ezt követően vette kezdetét a versmaraton, melyet Bessenyei Gedő István társulatigazgató felkérésére ezúttal Petneházy Attila színművész, országgyűlési képviselő, magyar-magyar kapcsolatokért felelős miniszteri biztos (a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház egykori művésze) nyitott meg szavalatával.

A lírai vetélkedőn három csapat mérte össze tudását és kreativitását: az általános irodalmi műveltséget felmérő kérdések mellett csavaros képrejtvények megoldásával és saját költeménnyel szerezhettek pontokat. Végül mindhárom csapat értékes könyvjutalommal távozhatott az eseményről.

A nyitott versblokkok és egyéb események mellett a költészetünnep résztvevői ez alkalommal Ady Endre kedvenc ételeit kóstolhatták meg: a gulyáslevest, a töltöttkáposztát, a sült hagymás puliszkát, desszertnek pedig az almáspitét, amit vaníliasodóval tálaltak.

Izgalmas része volt a Poesis étteremben tartott rendezvénynek a találkozás az Erdélyi Magyar Írók Ligájának tagjaival, Fischer Botond és Sztercey Szabolcs költőkkel. A kötetlen beszélgetés során a költészet jelenén túl annak jövőjét próbálták megjósolni, de az is kiderült, hogy hogyan lesz valakiből költő, vagy hogy ki dönti el, hogy valóban jó, irodalmi folyóiratokban is közölhető verseket ír-e valaki.

A programot az Akerman Csaba és Laskodi Cynthia által egy a Harc a nagyúrral című Ady Endre költemény alapján újrahasznosítható hulladékanyagokból készített, a disznófejű nagyurat mintázó műalkotás felavatása, illetve a Bobfolk és Mr. F közös akusztikus koncertje zárta.

Az esemény ideje alatt az étterem udvarán gyerekek színezhettek és bevezették őket a nemezelés rejtélyeibe is, Bertóti Johanna pedig többször gitárt ragadva lépett mikrofonhoz megzenésített verseket előadva.

Nagy népszerűségnek örvendett az asztali könyvszekér is: a Szatmárnémetiben állomásozó könyvszekérből származó könyvekből válogathattak becsületkassza-alapon a résztvevők.

Az esemény partnerei voltak: az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája), a POESIS, a Liter Art, a Szatmári Könyvmentők Egyesület, a Szamos folyóirat és a Szatmári Friss Újság.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát