• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2020. május 13.
Csíky András, társulatunk alapító és örökös tagja a Színházi Kritikusok Céhének idei életműdíjasa

Az idén Csíky András kolozsvári színművész, a 20. század második felének egyik legmarkánsabb erdélyi magyar színházi alkotója, színházalapító, színészpedagógus kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Mint írják, a céh tagjai titkos szavazással ítélték oda az életműdíjat a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagjának.

Csíky András 1930. augusztus 25-én született Székelyudvarhelyen. A kolozsvári Szentgyörgyi István Művészeti Intézet színész szakán 1953-ban diplomázott. A pályát a Nagybányai Állami Színház magyar tagozatának alapító tagjaként kezdte, ahol igazgató is volt. 1956 és 1977 között a Szatmári Állami Színház, majd Szatmári Északi Színház színésze (1960-1969 között igazgatója is), 1977-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja. 1990 után a kolozsvári magyar nyelvű színészképzés egyik újraindítója, éveken át a Babes-Bolyai Tudományegyetem Színházi Tanszékének tanára.

A színművész Erzsébet-díjas (1992), megkapta a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja életműdíját (1997) és a Szentgyörgyi István-díjat (1999). 2001-ben Jászai Mari-díjjal, 2004-ben a Román Kulturális és Vallásügyi Minisztérium Kulturális Érdemrendjével, 2005-ben a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Életműdíjával, 2007-ben az UNITER (Román Színházi Szövetség) Életműdíjával ismerték el. 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztjével tüntették ki, 2010-ben pedig megkapta az EMKE Kovács György-díját.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja.

A közleményben felidézik, hogy a Színházi Kritikusok Céhe 2011 óta évente ítéli oda életműdíját olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, lezárt pályával vagy pályaszakasszal rendelkező 65 év feletti művésznek, aki dokumentálhatóan sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és közvetve vagy közvetlenül hozzájárult, illetve hozzájárul a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához.

Az eddigi életműdíjasok között van Törőcsik Mari, Senkálszky Endre, Zsámbéki Gábor, Fodor Tamás, Molnár Piroska, Székely Gábor, Radnóti Zsuzsa, Lázár Kati és Pogány Judit.

Fotó: Theater.hu/Ilovszky Béla
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát