Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

„A becsűletes kínoztatik, megostoroztatik, kipörkölik szemeit, s midőn minden kitelhető csapást kiállt, akkor törik kerékbe.”

A távol csatázó Endre király helyettese, Bánk bán országjáró útjáról hazatérve csupa cselszövést lát, hívei és ellenségei is az ország vészharangját kongatják. A király „idegen” felesége sajátjait jutalmazza, a magyarokat bünteti. A pártoskodás – ekkor már függetlenül a párthovatartozástól – a haza sorsát ássa alá. Bánk bán tragédiája azonban személyes is: felesége kicsapongásának híre összetöri, és tébolyult cselekedetre szánja el magát.

– A Bánk bán zseniális alkotás, a leginkább színpadra írt mű nagy klasszikusaink – Csongor és Tünde és Az ember tragédiája – közül. Ahogyan Shakespeare, Katona sem csak filozofál. A nézőből együttérzést, azonosulást, szeretetet, megvetést és gyűlöletet kiváltó szereplők sokaságát vonultatja fel. Ma is érvényes, magával ragadó, zsigerileg átélhető, végsőkig feszített konfliktusokból építi fel a drámai kompozíciót – mondja Vidnyánszky Attila rendező. – Katona nagyon személyessé tudta tenni mindazt, ahogyan az egyes ember a történelemben cselekszik vagy sodródik, ahogyan változtatni akar, és ahogyan ez a történelem, a sors a maga igazságát képviselő embert felőröli, megsemmisíti, de fel is emelheti.

– Évezredes Kelet és Nyugat közé szorultságunk, köztes létünk életérzése, történelmi konfliktusaink örök ismétlődése, meg nem értettségünk és kibékíthetetlenségünk a világgal – sorjáznak a bennünket máig foglalkoztató kérdések, amiket a Bánk bán sorra felvet. De Katona nem válik didaktikussá, hanem a szerelem, a hűség, a csábítás, az árulás, a hazaszeretet, a hatalom, a politika megannyi szálából alkotott megrendítő történetet – fogalmaz Vidnyánszky Attila, aki a 2002-es és a 2017-es verzió (és az Erkel-opera többszöri színrevitele után) után újra megrendezi a Bánk bánt a Nemzetiben.

– A 2017-es verziót a pandémia miatt nem tudtuk sem játszani, sem felújítani, ezért is döntöttem úgy, új előadást készítünk új gondolatokkal, ezúttal fiatalokkal. Amikor 2002-ben foglalkoztam a művel, az az érzet munkált bennem, hogy a világ változóban van. A világ pedig mostanra – gyökeresen és visszavonhatatlanul – megváltozott. És nekünk, magyaroknak megint újra kell gondolnunk a bennünket ezer éve feszítő kérdéseinket megosztottságról, széthúzásról, gyűlöletről, amit nemzedékek nemzedékekre örökítenek. Mi is történik most a világban? Velünk? Kinek az érdekét szolgálja mindez? Hogyan viszonyulhatnak az utánunk jövők, a fiatalok elődeik újra és újra teremtődő konfliktusaihoz?