• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2021. május 22.
Flashmob a nagyváradi művészek támogatására

Nehéz helyzetben van a nagyváradi színjátszás, illetve a művészeti élet nagyrésze. A Szigligeti Színház társulatait, valamint a Regina Maria Színház társulatait és a helyi filharmónia zenekarát a fenntartó, a költséghatékonyságra hivatkozva egy intézménybe tömörítené.

Ez a lépés a 120 éves tradíciókkal rendelkező nagyváradi magyar színház önálló létét veszélyezteti. A művészek ezzel távolról sem értenek egyet, ez ellen tiltakozva pedig pénteken este 20.30-kor tiltakozó akciót szerveztek Nagyváradon.

Felhívásukra számlatan kulturális intézmény csatlakozott ehhez az akcióhoz, kinyilvánítva támogatásukat a nagyváradi művészek irányába.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és Mihai Raicu Társulata is csatlakozott a nagyváradi kollégákat támogatókhoz, ezért pénteken 20.30 órától egy rövid flashmobot tartottunk a színház épülete előtt, amit a társulatok Facebook-oldalain élőben is lehetett követni.



Elsőként a Mihai Raicu Társulat lépett az Északi Színház épülete előtt összegyűlt közönség elé és a Metamorfoze című előadásukból adtak elő agy dalt. Ezt követően a Harag György Társulat tagjai az LGT örökzöldjét játszották-énekelték, a Nem adom fel című slágert.

Linkek
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát