• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2015. 04. 14.
A fiatal szatmári színész két fontos díjat is kapott a rangos vetélkedőn: a fesztivál Közönségdíja mellett a Versünnep Alapítvány díját is átvehette. Marosszéki, Széllyes Sándor Székely karácsony című versét mondta a professzionális előadók kategóriájában, amelyben idén tizenhét versenyző szerepelt.
2015. 04. 10.
2015. április 11-én, a Magyar Költészet Napján kerül majd sor a SzatmárON kezdeményezés első rendezvényére, amely során az érdeklődők maratonszerű versblokkok keretében oszthatják meg a hallgatókkal kedvenc verseiket az egyik közismert szatmárnémeti pinceklubban, a Music'at Caffe & Pubban, ahol találkozhatnak is szatmári költőkkel, színészekkel, internetes kapcsolatba léphetnek szatmárról elszármazott szerzőkkel, részt vehetnek az eseménysorozatba ágyazott gasztronómiai „kirándulásokon”, és megzenésített költeményeket is hallgathatnak. Az alábbiakban közöljük a délután 2-től csaknem éjfélig tartó rendezvény részletes programját.
2015. 04. 10.
Ismét a legkisebbeknek, azaz a 1 és 4 év közöttieknek kedveskedik a Ciróka című, babaszínházi előadásával a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata 2015. április 11-én, szombaton, reggel 10 órától az Északi Színház Ács Alajos Stúdiótermében.
2015. 04. 09.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata SzatmárON elnevezéssel frissen indított el egy olyan kezdeményezést, amely különböző kulturális programokat kíván szervezni. Olyan rendezvények házigazdája és társszervezője szeretne lenni, amelyek a mindennapi színházi munka és a társulat működésén túl szorosan kapcsolódnak a kulturális élethez.
2015. 04. 08.
Társulatunk frissen elindított, SzatmárON elnevezésű kezdeményezése olyan programokat kíván felölelni, amelyek a mindennapi színházi munka és társulat működésén túl szorosan kapcsolódnak a kulturális élethez. A rendezvények, amint a program szójátékon alapuló elnevezése is mutatja (ON angolul beüzemel, elindít), be kívánják kapcsolni résztvevőiket az aktív kulturális életbe.
2015. 03. 31.
Egy nap eltéréssel két mesejáték bemutatójára is sor kerül az Északi Színház Harag György Társulatánál. Elsőként a Buzogány Béla magyarországi vendégrendező, a mátészalkai színház igazgatója által színpadra vitt, Zsófi nénit ellopták! című zenés gyerekdarab kerül színpadra, amely bemutatóját 2015. április 1-én, 11:30 órától láthatja a gyerekközönség a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát