• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2017. október 26.
Első idei bemutatójára készül a Brighella Bábtagozat

Ötödik alkalommal dolgozik együtt Szatmárnémetiben a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata és Sramó Gábor magyarországi rendező, a pécsi Bóbita Bábszíház igazgatója. A közös munka eredményét pedig pénteken, október 27-én 11 órától mutatják be a bábtagozat Iparosotthonban található termében. Az A bőgős fia meg az ördögök című előadás alapja Illyés Gyula azonos című meséje.

„Ez gyermekkorom kedvenc meséje, ám eddig egyetlen alkalommal sem készítettem belőle előadást. Nagyon örültem, amikor a Brighella Bábtagozat felkért a közös munkára és beleegyeztek, hogy ezt a történetet dolgozzuk fel. Érdekes képi világ született meg a munka során, rendhagyó, kicsit kétdimenziós bábokkal” – magyarázza a rendező.

Az előadásban a nézők és szereplők a való világból a pokolig, onnan pedig a mennyig jutnak, közben pedig megannyi nevetésre okot adó esemény történik. Ebben az ördögök nem igazán gonoszak, hanem inkább komikusak, mint ahogy a népmesékre jellemző próbatételek sem szokványosak.

Az alkotási folyamat során nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az elkészült előadás díszletei tekintetében könnyen utaztatható legyen, így amennyiben az időjárás megengedi, szabad ég alatt is játszható lesz.

Zsiga bőgős Kálmán favágóval és annak feleségével, Matilddal dolgozik az erdőben. Míg a házaspár tréfásan csipkelődik és a szavak teremtő erejéről disputál, Zsiga csak somolyog. Amikor azonban tréfából megfogalmazzák kívánságaikat, ő is csatlakozik a játékba és azt kívánja, hogy feleségének tizenkét gyermeke legyen. Mikor hazaér azonnal kiderül, hogy kívánsága valóban teljesült. A gyermeknevelés feladata azonban annyira megriasztja a bőgőst, hogy azt kívánja: vigye el az ördög őt inkább a pokolba kályhafűtőnek! S mint korábban, legnagyobb meglepetésére ez a kívánsága is teljesül. Az idő múltával Levente, a legkisebb fiú elindult világgá, hogy megkeresse apját. A Mennyországtól a Pokolig járva, végül rátalált Zsiga bőgősre és Klára királykisasszonyra. S, hogy az ördög országában mi történik, Levente miképp járt túl az ördögök eszén? Azt előadásunkból megtudhatjátok!

Az előadás rendezője Sramó Gábor m. v., Illyés Gyula meséjét Szántó Viktória m. v. dramaturg dolgozta át. A látványvilágot Nagy-Kovács Géza m. v. alkotta meg, a darab zenéjét pedig Kovács Áron Ádám m. v. szerezte. A szereplők: Laczkó Tekla, Bandura Tibor, Nagy Anikó és Nagy Tamás.

A bőgős fia meg az ördögök című előadást a társulat négy éves kortól ajánlja, ám az már a próbák során kiderült: a felnőtt közönség számára is egy igazán szórakoztató produkció született.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát