• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2022. február 16.
Románia első bárkaotthona épül

A Noe Partium Egyesület sajtóközleménye a Tündérhon nevű bárkaotthon befejezésére szervezett jótékonysági rendezvénysorozat kapcsán.

2015. Egy maréknyi önkéntes összefog, hogy 11 fogyatékkal élő fiatalon és családjaikon segítsenek.
Létrejön a Noe Partium Egyesület.

A szervezet projektkoordonátora, közgazdásza, pályázatírója, tulajdonképpen az egész közösség mozgatórugója Löchli Tünde-Terézia. Mikola község polgármesterének köszönhetően 2017-ben átvehetik Mikola község régi óvodájának romos épületét. Tünde kitartó munkája meghozza gyümölcsét: pályázati pénzből illetve kedves támogatóinknak köszönhetően sikeresen felújítottuk az óvoda éplületét, hogy létrehozzuk Mikola község és a környék első sérülteket foglalkoztató napközi műhelyét.

Aki ismerte Tündét tudja, mindenkit egy őszinte mosollyal és pár kedves szóval fogadott. Nem hiába lett a műhely neve Mosolyház. A Mosolyház 2018-as megnyitója óta csapatunk 11 sérült fiatalt foglalkoztat. Minden nap kicsit más: rendszeresen tornázunk de megtanultunk varrni, fonni, rajzolni, biciklizni, sokan írni és olvasni, számolni, főzni. Voltunk táborban, lovagolni, vízibiciklizni, túrázni de még sízni és szánkózni is. Ezek hétköznapi tevékenységeknek tűnnek, a fiatalok arcán azonban könnyen észrevehetjük: mindez sokkal több annál. Egyrészt, személyiség- és közösségformáló, másrészt így 11 család anyagi helyzetén is segítünk. Míg a fiatalok naponta, 9-től 4-ig nálunk tanulnak, játszanak, szórakoznak, a szülők dolgozhatnak és még ha kis időre is, fellélegezhetnek, hiszen mindenkinek szüksége van néhány önmagával eltöltött pillanatra.

Tünde azonban tudta, hogy itt nem állhatunk meg. Előregondolt. Fiataljaink egész életükben figyelmet és támogatást igényelnek, nem lehet őket magukra hagyni. Szüleik azonban idősek vagy idősödnek, sajnos, nem tudjuk meddig tudnak még mellettük lenni. Tündének erre is volt megoldása. Kiutazott Ausztriába, ahol akár több hetet is eltöltött, két fő céllal: tanulni, fejlődni és támogatókat keresni. Tünde minden egyes útjáról hazatérve összeszedte a csapatot és elmesélte élményeit. Egyik ilyen alkalommal bejelentette: osztrák testvérszervezetünknek és támogatóinknak köszönhetőn, akik 150.000 euróval támogattak minket, megépítjük Románia első bárkaotthonát, mely, bármi történjék a szülőkkel, egy biztos otthont nyújt majd mind a 11 fiatalunknak. A mikolai önkormányzat újabb támogatásának köszönhetően kaptunk egy területet, ahová megtervezhettük és lerakhattuk a bárkaotthon alapkövét. Látványtervek is készültek. Két dologra azonban nem számítottunk. Az egyik a járványhelyzet, amely az épitkezési anyagok árának megháromszorozódásához vezetett. A másik, még tragikusabb esemény: Tünde hirtelen megbetegedése és távozása. Tünde elvesztése mindenkiben hatalmas űrt hagyott. Nem tudtuk mit tegyünk. De azt mindig is tudtuk, hogy ő mit szeretne... Folytatni!

Megvalósítani utolsó és legnagyobb álmát: befejezni a bárkaotthon építését, melyet az ő tiszteletére Tündérhonnak fogunk elnevezni. A Tündérhon építését a már meglévő 150.000 euróból elkezdtük. Ahhoz, hogy befejezzük azonban szükségünk van a város összefogására. Így hát az elkövetkezendő hetekben egyesületünk, támogatóinkkal és partnereinkkel karöltve, három adománygyűjtő rendezvényt szervez.

Arra kérünk mindenkit, hogy látogassanak el Tünde születésnapja alkalmából, február 23-án, szerdán, 18 órától szervezett Csongor és Tünde jótékonysági előadásra, mely a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata jóvoltából valósul meg. Ezt követően szeretettel várjuk önöket február 26-án, 19 órától, a színházban megrendezendő Harag György életét bemutató filmpremierre és nem utolsó sorban március 10-én, a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia operettelőadására. Mindhárom előadás előtt megtekinthetik és vásárolhatnak fiataljaink által készített kézműves termékeinkből, megismerhetik szervezünk tevékenységét és adományozhatnak szervezetünk számára.

Hálásan köszönjük és szívből reméljük, hogy városunk közössége össze tud fogni, hogy közösen felépítsük Tündérhont! További információkért keressen fel minket bátran telefonon (0755526353), Facebookon (Noe Partium) vagy szeretettel várjuk a Mosolyházban (Főút 419 szám, Mikola község). Adományokat fogadunk bankszámlaszámunkra is (Asociatia Noe Partium, Banca OTP Satu Mare, IBAN: RO19OTPV280001027398RO01, ADÓSZÁM: 35002446). Hálásan köszönjük!
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát