• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2022. szeptember 28.
Nyilas Misiék üzenete a gyermeki tisztaságról

Gyerekszereplőkkel mutatják a be a Légy jó mindhalálig című musicalt Szatmáron. A Krónika cikke a Harag György Társulat közelgő bemutatója kapcsán.

A Légy jó mindhalálig című regény musicalváltozatát mutatja be a hónap végén a szatmári társulat gyerekszereplőkkel Nagy Regina rendezésében. A rendező a Krónikának elmondta, az előadás pozitív hozadékai közé tartozik, hogy az ifjú generációt közel hozza nemcsak a színház, hanem a Móricz-regény világához is.

Gyerekszereplőkkel mutatja be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Móricz Zsigmond regényéből készült musicalt, a Légy jó mindhalálig című előadást szeptember 30-án. Az előadás rendezője Nagy Regina, aki a Krónika megkeresésére elmondta, izgalommal néznek a közelgő bemutató elé, a produkció gyerekszereplői – összesen 18 kiskamasz – rendkívül lelkesen készülnek.

A Móricz Zsigmond–Kocsák Tibor–Miklós Tibor alkotta musical nagyon sikeres, az 1990-es évektől kezdve nemcsak Magyarországon, de Erdélyben is több társulat játszotta már, például a Kolozsvári Állami Magyar Színház is 2017-ben. A darab azért is nagyon népszerű, mert a gyerekszereplőknek köszönhetően talán többeket vonz a színház világába, mint más előadások. Nem akarnak hazamenni a gyerekek a színházból Nagy Regina elmondta, számára nagyon különleges élmény a produkció előkészítése.

„Én mindig is a gyerekelőadásokat szerettem, hozzám azok állnak közel – ezt az is mutatja, hogy én alapítottam a Brighella Bábszínházat. Nagyon szeretek gyerekeknek és gyerekekkel is dolgozni. Amikor felajánlottam az igazgatóságnak, hogy megrendezem, sokan mondták, hogy nehéz lesz a gyerekekkel dolgozni, én pedig azt mondtam: ezt az élményt szeretem a leginkább, hiszen ezt a fajta tisztaságot egy rendező senki mástól nem kapja meg, csak a gyerekektől” – mondta a rendező. Kérdésünkre arról is beszélt, hogy azért különleges dolog még gyerekekkel dolgozni, mert bár lassan nyakukon a bemutató, de senki nem idegeskedik, hanem alig várják az élményt, hogy menjenek már be próbálni.

„Nagyon megmozgat mindenkit ez az előadás. Összesen 18 gyerek szerepel benne, Nyilas Misi szerepét kettős szereposztásban két fiú játssza. Hónapokkal ezelőtt kerestük már a gyerekszereplőket, a kiválasztott, 11 és 14 év közötti gyerekek Szatmárnémeti négy iskolájából kerültek ki. A hirdetésre egyébként több lány jelentkezett, mint fiú” – mondta. Arra is kitért, a gyerekek annyira lelkesen állnak a munkához, hogy a próbákról négyórányi munka után sem akarnak hazamenni.

„Igazi csapat, tulajdonképpen egy igazi 3. B osztály alakult belőlük ” – mondta Nagy Regina.

Emberszámba venni a gyereket

Az előadás pozitív hozadékai közé tartozik, hogy az ifjú generációt közel hozza a színház világához, ugyanakkor a Móricz-regény világához is. „Rengeteget olvastam arról, hogy a mai iskolások nem szeretik olvasni ezt a regényt, nyelvezete nehézkes számukra. Ahogy elkezdtük a gyerekekkel együtt elemezni a történetet és a szereplőket, kezdték megszeretni, és ma már ott tartunk, hogy azt mondtam nekik: a magyarórát már ti is megtarthatnátok a Légy jó mindhaláligból, hiszen minden szereplőt, minden mozzanatot végigelemeztetek” – mondta a rendező. Úgy fogalmazott, az előadás a gyereknézőkhöz is közel hozza majd a Móricz-regényt, és már a bemutató előtt óriási az érdeklődés a produkció iránt.

„Érdekesség, hogy betettem egy plusz szereplőt a történetbe, a karakter egyfajta keretjáték, aki végig jelen van, mint egy rezonőr. Ő a felnőtt. Gondolkoztunk azon, hogy a felnőtt Nyilas Misi figurája legyen, vagy a Móriczé, hiszen a kettő gyakorlatilag ugyanaz: önéletrajzi a regény, amelyet eredetileg nem is gyerekeknek szánt, hanem felnőtteknek a megalázott gyermeki őszinteségről, tisztaságról” – ecsetelte Nagy Regina.


Kérdésünkre arról is beszélt, hogy a darab nagyon sok mindenről szól, de ő azt a fő üzenetet választotta ki, hogy a felnőtteknek vigyázniuk kell, mit mondanak a gyerekeknek, hogyan nevelik őket, hogy vegyék emberszámba őket, hiszen az ő kezükben van a jövőnk. „Az előadásban hangsúlyosan megjelenik a Föld szimbóluma is, kis világító földgömbökkel, a lámpákon Föld-térképekkel, ezek is a jövőnket jelképezik, arra utalva, hogy próbáljunk felnőttként kicsit másként csinálni dolgokat ” – fejtette ki Nagy Regina.

Álomszerű történet

Az előadásban a társulat 17 színésze lép fel, a zenéről a rendező azt mondta, hogy nagyon megragadó, fülbe mászó dallamok csendülnek fel. A látványvilágról szólva elmondta, a reális elemek közé szürreálisak is vegyülnek. Álomszerű történetként jelenik meg, a díszlet is olyan, hogy megvan a kollégium udvara a boltívekkel, de például egy boltív fordítva van, vagyis van valami, ami furcsa benne. Én így vagyok a munkámban: a reál színház mellé mindig teszek valamit, ami kicsit szürreális. Ez a történet a felnőtt visszaemlékezése is lehet, egy álom, és a végén, amikor a tárgyalás zajlik, akkor már teljesen szürreálissá válik, felemelkednek a falak” – mondta a rendező.

Nyilas Misi szerepét Schvarczkopf Tamás és Jankó Szép Tamás alakítja, a főbb felnőttszerepekben Gaál Gyula, Péter Attila Zsolt, Bodea Gál Tibor, Frumen Gergő, Diószegi Attila, László Zita, Laczkó Tekla, Budizsa Evelyn, Méhes Kati és Zákány Mihály látható. Gyerekszereplők: Csúcs Dávid, Butean Daniel, Frigy Péter, Gătina Márk Albert, Jakab Ádám, Kárpinszki Benedek, Kovács Szofia, Lengyel Szilárd, Nagy Máté, Nagy Regina, Németi Nóra, Pap Máté, Sebő Kata, Szabó Bence, Tempfli Hanna és Váradi Milán. A díszlettervező Fornvald Gréti, a jelmeztervező Bandura Emese, a zenei vezető Manfrédi Annamária, a koreográfus Gabriela Tănase és Szabó Franciska.

Linkek
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát