Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

- Több alkalommal is dolgozott már a Szatmárnémeti Északi Színházban. Milyen emlékek fűzik ehhez az intézményhez?

- Ha jól emlékszem, mintegy tíz évvel ezelőtt dolgoztam utoljára a szatmári színházban. Természetszerű hogy nem minden munka befejeztével távozik az ember egyforma érzésekkel, van, hogy úgy érzi, összejött a dolog, de van, hogy legszívesebben újrakezdené. Ez sok mindentől függ. Arra viszont szívesen emlékszem, hogy a szatmári társulat tagjaival, személyzetével nagyon jól lehetett közreműködni, van néhány pozitív, közös élményünk. Maximális lelkesedéssel és figyelemmel álltak a kiszabott feladatokhoz, így azt tudom mondani, összességében szép emlékeim vannak a társulattal és az itteni munkáimmal kapcsolatosan.

- Díszleteket és jelmezeket egyaránt tervez. Ha felkérik egy előadásban való közreműködéshez, melyik komponens tervei fogalmazódnak meg hamarabb önben?

- Tulajdonképpen a munkafázisok sorrendje az ember, az alkotó ember különböző életszakaszaihoz kapcsolódik. Hogy mi jut először a tervező eszébe, annak nagyon sok köze van ahhoz, amit emberként és művészként pillanatnyilag megél. Ez a dolog szubjektív vetülete. Másrészt az alkotási folyamat elején a tervező rendszerint a térre gondol, arra a közegre, amelyet meg kell töltenie jelentéssel, hiszen az a hely az előadás „helye". Először általában a játéktérnek kell elkészülnie, mert az nagymértékben meghatározza az előadás erővonalait. A másik oka ennek a sorrendnek az, hogy én személy szerint nem szeretek előre tervezni jelmezeket, ugyanis a munkámnak ez a része javarészt színészfüggő. A színész jelleme, külseje-belseje meghatározó, szerepen belül.

- Rögtön a munka elején egyeztetnie kell a rendezővel?

- Természetesen. Az első alkotótárs, akivel megbeszélem az elképzelésemet, az a darab rendezője, hiszen ő dönti el, milyen irányba kell haladniuk a dolgoknak. Aztán a fővonalak mentén meghúzódó, cizelláltabb mellékvonalakat nekem kell eldöntenem, kialakítanom. Azt is meg kell említenem, hogy a munkafolyamat során az eszközök és a részeredmények folyamatosan változnak - ez törvényszerű -, ám a végeredménynek mindvégig stabilnak kell maradnia, ezért fontos az előzetes egyeztetés, ugyanakkor a munkafolyamat során beiktatott állandó konzultáció, eszmecsere sem hiányozhat. A színházi előadás egy élő, lüktető szervezetként határozható meg, épp ezért nem lehet és nem is szabad gépiesen gondolkodni, dolgozni.

- A díszletek és jelmezek esetében mennyire követhető figyelemmel a néző reakciója? Ugye ebből a szempontból nehezebben mérhető le a tetszés-nemtetszés aránya. Azért létezik itt is visszacsatolás?

- Lemérhető a nézők reakciója ebben az esetben is, persze nem olyan mértékben, mint mondjuk a színészi játék esetében. A nézők nagy része elsősorban ugye a színészeket és azok játékát akarja látni, amikor jegyet vagy bérletet vált egy színházi előadásra: nyomon szeretne követni egy történetet, és a történeten belül kíváncsi az egyes szereplőkre. A rendezők és a tervezők szakmai körökben lehetnek sztárok, de a nézők elsősorban a játszókért mennek el megnézni egy előadást.

- Mint tudjuk, Önt nem csak elismert tervezőként tarja számon a szakma, hanem egyetemi oktatóként is. Ennek ahhoz is van köze egyébként, hogy az idei színházi évadban Szatmárnémetiben dolgozik. Mit érdemes erről tudnunk?

- El kell mondanom, hogy egyik meghatározó motivációm abban, hogy a szatmári társulatot választottam munkahelyemül, tulajdonképpen az egyetemmel kapcsolatos. Az újonnan ideszerződött fiatal társulati tagok közül többen - rendezők, színészek - jó ismerőseim, egyesek nem csak diákjaim voltak az egyetemi éveik során, hanem vannak köztük olyanok is, akikkel tavaly már dolgoztam együtt, színházi előadásokban. Örömmel mondhatom, nagyon bízom bennük. Annak a színházi látásmódnak, amelyet ők ebben a pillanatban képviselnek, illetve annak a munkamódszernek, amelyet követnek, úgy látom, értéke van. Másfelől, az évek során alkalmam volt megtapasztalni azt a szakmai hozzáállást, tettrekészséget és munkamorált, amely jellemzi őket, és amely szerintem jó előjel, megkockáztatom, minőségi garancia erre az évadra nézve.

- Mennyire jelent megterhelést önnek a színházi és az oktatói munka összeegyeztetése?

- Órarend szempontjából érzem számomra kissé terhesnek ezt a kettős státust, ugyanis én amellett, hogy tanítok, továbbra is aktív tervezőként tevékenykedem, nem szakítottam a színházi munkával. Nem is érezném üdvösnek eltávolodni a színháztól és csak az egyetemi munkára összpontosítani, ugyanis a tapasztalat azt mutatja, hogy a mai művészi oktatás akkor nyer teljes létjogosultságot, ha azok az oktatók, akik a jövő nemzedék művészeti képzésében vesznek részt, aktívan gyakorolják a szakmájukat. Ezen a téren nem lehet csak elméletben teljesíteni. Ebbe az egészbe, persze beleszólnak a rideg adminisztrációs problémák, de végeredményben lehet egyeztetni a két tevékenységet, csak megfelelően kell beosztani az időnket, van erre jól kidolgozott gyakorlat. Nagy előny, hogy az új tanügyi szabályok arra is lehetőséget adnak, hogy a diákok, a tanterv keretein belül, betekintést nyerhessenek az aktív színházi munkába, úgy, hogy az osztályvezető tanár jelen van a tevékenységek során. Ez egyfajta szakmai gyakorlat, egyébként tantárgy. Már a korábbi tantervekben is szerepelt, csak akkor teljesen más, kissé idegen értelmet nyert a művészeti egyetemeken. A jelenlegi módszertan sokkal jobban működik, és ez a végeredményt tekintve is szemmel látható.