Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

Ez a darab nem az a darab, ez a falu nem Írországban van, bár ilyen meredek dolgok még olyan messze sem eshettek volna meg soha — valami hasonló hozzáállást lehetett volna várni a szatmári közönség konzervatívabb, minden újító szándékot gyanakodva fogadó rétegeitől. Ám a lélegzetvisszafojtva figyelő, az előadás végén a tapsot abbahagyni alig tudó nézők ezúttal nyitott és befogadó partnernek bizonyultak. Talán mert az abszurd szélén egyensúlyozó dráma a szokásosnál szabadabban kezelt cselekménye és szövege az itt és most olyan fájó sebeire tapintott rá, amelyeket éppen ideje észrevenni, gyógyítani. Az ötvenes évek Írországának fájó valóságát időn és téren felülemelve mintegy hazahozó dramaturg és rendező ugyanakkor sokat szelídítenek az eredeti mű szinte már az egész emberiségből kiábrándult látásmódján. Ez a változat még őrzi a mindenkiben ott élő szépbe, jóba, egy élhető jövőbe vetett hitet.

Fotó: Végh Balázs

Christy Mahon (Egger Géza) és a megváltásukat tőle váró lányok (Gál Ágnes, Némethy Zsuzsa, Rappert–Vencz Stella)

Álmok csapdájában

A szereplők jellemében és körülményeiben feszülő hatalmas ellentétek vágyaikat, tetteiket, egész életüket meghatározzák. Egy ősi kultúra foszlányait őrizgető, a jelen egyre torzabb valósága elől whiskybe és saját képzeletük vadhajtásai közé menekülő emberek nagy tettekről és a dicső múlt isteni magasságokba emelt hőseiről álmodoznak. Világtól elzárt, saját eszményeiktől egyre távolodó életük közben elsüllyed a tehetetlenség sarában. A megváltást hozó, dicső tettekre képes hőst vélik felfedezni a falu kocsmájába éjnek idején rongyosan, holtfáradtan beállító idegenben, aki azt állítja: megölte az apját.

Egger Géza ezer színű, szuggesztív alakítást nyújt Christy Mahon szerepében. A rémült, félszeg menekülő a szemünk láttára válik (majdnem) azzá, akit a környékbeliek látni szeretnének benne. A „nyugati világ” rettenthetetlen „bajnoka” végül már maga is hiszi, hogy a többiek elismerik, szeretik, hogy csodás tettekre képes. Ajándékokkal halmozzák el, az asszonyok, lányok szerelmükkel ostromolják. Már azt tervezi, itt marad végleg, feleségül véve közülük a legkülönbet, a kocsmáros lányát.

Az ébredés

Pegeen alakját Sándor Anna leheletfinom árnyalatokkal rajzolja meg. Nem szépít, kiváló érzékkel használja fel a szöveg adta és metakommunikációs eszközöket egyaránt. Ez a látszólag két lábbal a földön járó lány egyszerre vágyik a testi szerelemre és álmai megtestesítőjére. Hajával törli meg a gyilkosnak hitt Christy lábát, de amikor kiderül, hogy az nem mondott egészen igazat (vagyis csak fejbe verte apját az ásóval, de nem „hasította ketté”), s a megjelenő öreg Mahon (Tóth–Páll Miklós Egger Géza méltó párja) pedig porig alázza, ellene fordul. Shawn Keogh bosszújától megmenti ugyan, de csatlakozik a meglincselésére készülő többiekhez. A fiú a testi–lelki szenvedés már–már irreális (de kitűnően megjelenített!) poklán átmenve válik valóban felnőtt emberré. Olyanná, aki képes megérteni addig ellenségének érzett apja igazát anélkül, hogy alávetné magát annak, leszámolni addigi illúzióival és elindulni a maga útján. S ha a falu lakóit nem is, de önmagát talán megváltani képes „bajnokként” hagyja el megdicsőülésének és megaláztatásának helyszínét. 

Hozzánk szól

Klasszikus műbe belenyúlni kockázatos vállalkozás, ezúttal azonban talán ebben rejlik a siker titka. Az áthallások, továbbgondolások szinte mindenkit megszólítanak, az abszurd határán egyensúlyozó jeleneteket életre kelti, megtartja a kiváló színészi játék. Márkó Eszter anyából–nőből–sorstársból gyúrt özvegy Quinnéja külön műfajt teremthetne, Gál Ágnes, Némethy Zsuzsa és Rappert–Vencz Stella parasztlányai a hazai valóság legfájóbb kérdéseire segítenek megtalálni a választ. Bessenyei István, Kányádi Szilárd, Marosszéki Tamás, Nagy Orbán alakításai megannyi jól sikerült, hazai zsánerfigura. A díszletek ötletesek és kiválóan hozzák a darab hangulatát, a zenei betétek nem különben.

Nem udvariasságból tapsoltunk: egyszerűen nem tehettünk mást. Gondolkodni valót pedig hosszú időre kaptunk.