• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
Utoljára mintegy tíz éve dolgozott a Szatmárnémeti Északi Színházban Dobre-Kóthay Judit Jászai Mari- és UNITER-életműdíjas díszlet- és jelmeztervező, egyetemi oktató. A művésznő idén ősztől a Harag György Társulat alkalmazott díszlettervezője, ennek apropóján a városhoz fűződő emlékeiről, illetve szakmai kérdésekről beszélgetett vele Bessenyei Gedő István és Végh Balázs.
spacer
2009 óta először lép színpadra Szatmárnémetiben Czintos József, a Harag György Társulat Jászai-díjas örökös tagja, a Tasnádi István Világjobbítók című művéből készülő évadkezdő előadás Frici bácsijaként. A művészt Szatmárnémetihez és az itthoni közönséghez fűződő viszonyáról, az elmúlt évek szakmai tapasztalatairól és új szerepéről kérdeztük.
spacer
Hol húzódnak az emberi lét határai? És mi a szabad akarat, boldogság, vagy magány? (Báthory Éva írása)
spacer
Több szempontból is rendhagyó évadzárón vehetett részt a Szentivánéji álom utolsó, szerdai előadásának a pokoli meleg ellenére is szép számmal eljött, színházát megtöltő közönsége. (Báthory Éva írása)
spacer
Egyik kiváló művészünk az örökkévalóságba költözött. De amíg színház létezik a Gheorghiade Marika neve állócsillag marad a Szatmári Színház egén. Érzékeny – talán túl érzékeny lelkű – nagyszerű művészt siratunk - és néhányan nagyon jó barátot.
spacer
„a Keresztes Attila rendező és Bodó A. Ottó dramaturg együttműködésével létrejött produkció többnyire jó érzékkel méri a mértéktelenséget, s a színészi játékerő terén sem tűnik éppen sérülékenynek az előadás.” (László Ferenc cikke)
<< < ... 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 > >>
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát