Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

A címadó rossz-szellemet az 1830-as években Johann Nepomuk Nestroy, osztrák költő és színész engedte ki a palackból. Német nyelvterületen máig bestseller és egyszerre klasszikus. Noha Nestroy ügyvéd fia volt, jogot is tanult, mégis a bécsi nép kedvenc színházi figurája lett. Szerepeit saját maga írta (83 színpadi műve van). Első színi fellépésén a Varázsfuvola (Zauberflöte) Sarastro szerepét énekelte.

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Bécsben ekkoriban dívott a Zauberposse, (tündér-bohózat) műfaja, amelyben a földi ügyek hétköznapi hősei felülkerekednek az ideák virtuális tündérvilágán. Hogy Heltai Jenőt 1943-ban motiválta-e valamiféle jók győzelme okkal aktuális vágya, vagy inkább a valóság elől menekült a magyar nyelv kínálta költői lehetőségbe, nem tudom. Talán mindkettő igaz. Mindenesetre biedermeier Szentivánéji álomnak nevezte a művet és nem sokat változtatott rajta.

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Eszenyi Enikő rendező hasonló gesztussal nyúlt most vissza egy világhírű prágai színpadi műfajhoz, a laterna magicához. A vetített látvány és a játék a film és a színpad kevercse, rengeteg innovációt, plusz utalást, humorforrást ad. Eszenyi most nagyot lépett, felhozta a kamerát is a színre – a bluebox adja a dramaturgia magját.
A laterna magicát, mint optikai ötletet először Athanasius Kircher tudós-szerzetes, illusztrátor írta le 1646-ban. Versenyben van az elsőségért Christiaan Huygens fizikus is, aki az 1650-es években kísérletezett Giovanni Fontana velencei hadmérnök démon-vetítő gépezetével. Máig külön színháza van Prágában ennek a vásári játékot a 20. századra átmentő, a cseh pantomim művészetet ötvöző furcsaságnak, amiben a cseh film új hulláma is alkotóelem. A Mesés férfiak kurblival című Jirí Menzel filmben (1978) éppen a rendező játssza azt a filmest, aki a mozi hőskorában a limonádé bohózat helyett a művészfilmmel kísérletezik. A történet Prágában játszódik a múlt századfordulón. A város akkor élte át azt az újjászületést, amelyet Bécs 50 évvel korábban Nestroy idején. Menzel filmjében is megídézik a nagyvárosi lump kisember harcát és mellette a művész küzdelmét, aki megállítaná a békebeli idők múlását, és egyszerre szeretné a látás forradalmát is beindítani. Szóval, álmodozó. Amint tették ezt már 1958-ban Alfred Radok rendező, és a később világhírűvé lett díszlettervező, Josef Svoboda, akik kifejlesztették a színpadi akcionizmusnak elnevezett látványdramaturgiát – ekkor ők voltak a Laterna Magica színház alapítói.

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

A látvány a Vígszínházban még több felől jön. Először is van a bluebox technika, azután egy akcionista díszlet, sokféle teret jelző, könnyedén guruló paraván rendszer, ponthúzokkal le-feljáró vetítőfelületek. Azokon – egyelőre mértéktartó módon – képmódosítás, zoom, 90°-os transzformáció, animáció, videó, stb. Mindezt Árvai György díszlettervező összművészetének kipróbált experimentális szemlélete tartja össze. Picasso mondta: „a kép drámája a ráma”. Az alkotók egy részét a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, illetve a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói és tanárai adják. Előbbi helyről a jelmezkészítők vezetőtanárai, Remete Kriszta és Szűcs Edit, utóbbiról a hallgatói csapat mozgástanára: Rujsz Edit, a koreográfus: Widder Kristóf e.h. Az animáció tervezője: az ODD, Földesi Bence,

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Máriás Attila, a médiainstalláció: Kopek Gábor. A grandiózus imaginációból a néző soha nem látott illúziót kap. Az egész logisztikai bravúr is. Gondolom, hogy ez a stáb az újat kereső technika jövőjét is jelzi. A koncepciót jegyző Eszenyi Vígszínházából már korábban kiragyogott egy-egy ilyen kísérlet (magam e lapokon a Rómeó és Júlia vagy a Jó embert keresünk előadásainál emeltem ki ennek a nézők fiatal generációit (is) vonzani képes útkeresésnek a jelentőségét).
Persze a Vígszínház múltjával kell mindezt összecsiszolni. A légtornász mutatványt is vállaló Hegyi Barbara vagy a fantasztikus maszkokat éltető Lukács Sándor szemlátomást élvezik a bluebox kínálta – az NBA led-kivetítőjéről rég ismert – közelik kínálta plusz lehetőséget.
A három lump közül talán Hevér Gábor fürdőzik leginkább ebben, de Stohl András és Lengyel Tamás is hozzák az új formát. Kiemelném még Réti Adrienne és Kerekes József játékát.
A zene Bella Máté és Furák Péter munkája, amihez a címszerepet „gitározó” Darvas Benedek tesz hozzá egy adag közönségsikert. Én valószínűen egy akusztikai vakfoltban ültem (12. sor), ahol a szöveg érthetősége nem volt 100%-os. Kérdés, hogy Heltai Jenő lírája egyáltalán átjön-e erősítéssel?

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

A zene és a kép új szimbiózisáról mint avantgárd színházi csúcsról Robert Wilson és Phil Glass 1976-os Einstein on the Beach forradalmi multimédiás művére emlékezik a história. A szédítő koreográfia és a még kevésbé andalító háttér vetített számsorai/oszlopai lényegében egy fény-showt eredményeztek, amit Németországban majdnem 50 év után nemrég újra színre tűztek – változatlanul óriási sikerrel.

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Persze Bob Wilson Nyugaton ma már nem igazán számít újdonságnak, viszont összművészete permanens forradalom. Ezt azért hangsúlyozom, mert amikor 100 éve Sztanyiszlavszkij színpadának erdején élő nyúl futott át, az is egy – mára elfeledett – forradalom volt. De a nyulak törzsfejlődése lassú. A laterna magica elektronikus evolúciója viszont ugrásszerű változást hozhat, leválthatja a régi (alig 30 éves) színpadi akcionizmust.