• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2015. február 10.
Temesvári bábszínházi produkció Szatmárnémetiben

Gimesi Dóra tavaly megjelent Csomótündér című kötetéből Fekete Ádám dramaturg és Bereczki Csilla rendező munkája során született meg a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (gyerek)előadása, amelyet a bánsági színházi műhely erdélyi turnéja során 2015. február 12-én, 10 és 11:30 órától láthat a szatmári közönség.

 Az alkotók elmondása szerint az előadás olyan emberi, társadalmi és párkapcsolati témákat helyez előtérbe, amelyek közvetve vagy közvetlenül a gyerekek életére is komoly hatással vannak. A Csomótündér összetett színházi nyelven szól gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt, a báb és a drámai színház eszközeivel élve. Az előadás rendezője Bereczki Csilla és látványtervezője Miareczky Edit több éve, összeszokott csapatként dolgoznak együtt, olyan előadások létrehozásában, amelyek jóval túlmutatnak a bábszínház ismert formáin és világán.

Pillanatkép az előadásból

A Csomótündér fenlőtt(es) mese anyukákról és apukákról, családról, vitákról és válásról. Gyerekszemmel, gyereknyelven, de nem csak gyerekeknek.

- Van a világon egy csomó tündér, ezt mindenki tudja. Tavasztündérek, konyhatündérek, villamosvezetőtündérek, satöbbi. De van egy tündérfajta, amiből csak egyetlen egy van.
Ez pedig: a Csomótündér.
- És az ki?
- Én.
- Ez gyagyás!
- Namármost. Felmerülhet a kérdés: mit is csinálhat pontosan a Csomótündér? Hát, kéremszépen, csomóz, gombolyít, köt.

Na de mit csomóz, mit gombolyít, mit köt? Cipőfűzőket, természetesen. Fiatalurak és ifjúhölgyek cipőfűzőit gombolyítja, köti, csomózza össze, és nincs az az olló, az a kés, az a varázslat, ami a Csomótündér csomóit kibonthatná.

De hátha mégis van? És még csak nem is varázslat?

Pillanatkép az előadásból
 

Az előadásra a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében kerül sor. Jegyet váltani 5 lejes egységáron lehet a színház Horea úti jegypénztárában, minden hétköznap 10 és 17 óra között, vagy interneten a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren keresztül, illetve előadás előtt egy órával a művelődési ház előterében. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.

Az előadás plakátja

Forrás: A Harag György Társulat PR osztálya
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát