• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2015. augusztus 27.
Hatvankettedik színházi évadját indítja a szatmárnémeti Harag György Társulat

Idén is bemelegítő workshoppal kezdte a munkát a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata: 2015. augusztus 21-25. között András Lóránt koreográfus tartott mozgásgyakorlati képzést a társulat tagjainak. A flamenco-lépzés után Hatházi András színész-rendező, egyetemi tanárral folytatódnak a saját műve alapján, ősbemutatóként színre kerülő Manka tavalyi évad végén megkezdett próbái. Ez az előadás lesz a 2015/16-os színházi évad első bemutatója 2015. szeptember 25-én, és színpadi nézőtérrel játszott produkcióként kerül közönség elé.

A társulat tervei szerint ennek a produkciónak a próbafolyamatával párhuzamosan folynak majd a Márkó Eszter rendezésében színpadra kerülő Pavlovits Miklós-Márkó Eszter: Babszem Jankó című nagyszínpadi gyerekelőadás próbái, amelyet a Bernard Slade: Jövőre veled, ugyanitt című, kamaratermi előadás követ majd a bemutatók sorában Babarczy László Kossuth-díjas érdemes művész rendezésében.
Az évad első nagyszínpadi, felnőtt bérletes előadása egy igazi klasszikus lesz, ugyanis a tavalyi, nagy sikerű I. L. Caragiale: Az elveszett levél-előadás rendezője, Sorin Militaru A. P. Csehov Sirály című művét viszi színre. A neves román rendező egyébként az idei évadtól a szatmári társulat alkalmazott munkatársa, és két nagyszínpadi, valamint egy stúdió-előadást fog rendezni.

Fotó: Czinzel László
Pillanatkép a műhelyfoglalkozásról

Szintén az ősz folyamán fogja bemutatni majd a társulat a tavalyi évadban elkezdett Csikós Attila: Két összeillő ember című kamaratermi produkcióját, amely rendezője Bessenyei István, és amely Szécsi Pál és Domján Edit szerelméről szól.
A tervek szerint idén is szinte a teljes társulatot megmozgató, zenekarral kísért produkciót láthat majd szilveszterkor a közönség, hiszen az óévbúcsúztatásra a Bakonyi Károly - Szirmai Albert - Gábor Andor: Mágnás Miskát szánja a szatmári színházi műhely Bessenyei István rendezésében. A magyar operett-irodalom egyik legtöbbet játszott darabjából készült előadás természetesen az idei évadban is bekerül majd a bérletes előadások közé is januártól.
Tavasszal a magyar gyermekirodalom egyik legismertebb művéből készült produkciót láthatnak majd a színházlátogató gyerekek, ugyanis Lázár Ervin A négyszögletű kerek erdő című darabja kerül színpadra Kányádi Szilárd rendezésében, nagyszínpadi produkcióként. Szintén az évad második felében mutatja majd be a társulat Örkény István Tóték című, színpadi művéből készülő előadását, amely rendezője Sorin Militaru lesz.
Kamarateremben bemutatott produkcióként kerül színre Gimesi Dóra Szemenszedett mese című darabja Márk-Nagy Ágota meghívott rendező munkájaként, aki korábban többször is dolgozott már a szatmári társulattal.
Stúdió-előadásokban is bővelkedik a szatmári társulat a 62. színházi évadja, hiszen Sorin Militaru rendezésében színre kerül Kai Hansel Klamm háborúja című műve, amely Rappert-Vencz Gábor egyéni előadása lesz. Balog Attila Marie Jones Kövekkel a zsebében című drámáját rendezi meg a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, amelyet színpadi nézőtérrel játszik majd a társulat. Márkó Eszter Janne Teller Semmi című szövegének adaptációjából rendez előadást az Ács Alajos Játékszínben.
Idén is lesz bérletcserében játszott előadás, Szatmárra érkezik majd a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata két előadásával. A nagyszínpadi produkciók sora itt nem ér véget, ugyanis a Harag György Társulat vendégül látja majd a nagyváradi Szigligeti Színház két előadását is. Ezek között diákoknak szóló produkció is lesz, illetve olyan nagyszínpadi felnőtt előadás, amelyet a bérletesek negyedik előadásként választhatnak bérletcsomagjukba.
A társulat saját produkciói közül a következő előadások egyikét választhatják a nézők a bérletcsomagjukban szereplő ötödik előadásként: Manka; Helló, doktor Mengele!; Két összeillő ember; Jövőre veled, ugyanitt; Kövekkel a zsebében.
Az Iciri-piciri bérleteseknek a korábbiakhoz hasonlóan ebben az évadban is több előadást kínál a társulat és annak Brighella Bábtagozata. Rögtön az évad elején láthatják a legkisebbek a Dániel András Egy kupac Kufli című szövegéből készített bábelőadást a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos stúdiótermében. A bábszínházi produkció rendezője a vendégként meghívott, Blattner Géza-díjas Rumi László lesz. Szintén vendégművészt, Sramó Gábort, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatóját kérte fel a Brighella Bábtagozat Horváth Viktor Vilmos és Kormos című művének színrevitelére, amelyet felnőtteknek szán a társulat. Mindkét, neves, magyarországi bábszínházi szakember dolgozott már Szatmárnémetiben, az utóbbi évadokban. A bábtagozat művészei a tavaly debütált babaszínházi előadás után az idei évadra is tervezik egy új műfaj bevezetését, ugyanis felnőtteknek szánt kocsmaszínházi bábprodukciót kívánnak készíteni.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és román társulata a tavalyi, jól működő koprodukció sikere okán idén is létrehoz egy közös előadást, amely megrendezésére a romániai származású, neves kanadai művészt, Alexander Hausvatert kéri fel. A kiválasztott mű a többszörös irodalmi Nobel-díjjelölt Margaret Atwood Pénelopeia című szövege lesz.
A korábbi évadok sikerrel játszott előadásai közül idén is műsoron marad Bogdán Zsolt kétszeres UNITER-díjas és Jászai-díjas érdemes művész „Függök ezen a zord élet-párkányon...” című Ady-estje. A produkció szerkesztő-rendezője Szugyiczky István, a társulat örökös tagja. Szintén műsoron maradnak Az elveszett levél (Rendező: Sorin Militaru), az Én és a kisöcsém (Rendező: Bessenyei István), a Helló, doktor Mengele! (Rendező: Lendvai Zoltán m. v.), az Ibusár (Rendező: Szigeti László m. v.), valamint a Zsófi nénit ellopták! (Rendező: Buzogány Béla), illetve a Bú Jócska, avagy egy csésze kávé (Szerkesztő-rendező: Hencz József m. v.) című előadások.

Fotó: Czinzel László
A társulat

A tavalyi évadhoz hasonlóan idén is több kísérőrendezvényt szervez majd a Harag György Társulat, a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat társszervezője lesz, ismét tart színházi nyílt napot, megrendezi a díjnyertes diákszínjátszók seregszemléjét, megemlékezik majd a Magyar Dráma Napjáról, a Színházi Világnapról, a Magyar Költészet Napjáról, emléknapot szentel a holokauszt illetve a kommunizmus színészáldozatainak, több nyílt próbát is meghirdet majd, és igyekszik közelebb hozni egymáshoz a színházat és a nézőket.
Idén a tavalyi évadban megszabott jegy- és bérletárakkal dolgozik majd a szatmári színház jegyirodája: a Mecénás bérlet, amellyel magánszemélyek, cégek és intézmények is támogathatják a társulat munkáját 2015/2016-ban 500 RON-ba kerül. Az Ady Endre bemutatóbérlet 100, 70 vagy 40 RON-ba kerül, az ülőhelyek látási viszonyaitól függően. A felnőtt bérletek ára 70 RON. A középiskolás diákok és a nyugdíjas nézők idén 40 RON értékben válthatják ki bérleteiket. Az általános iskolák tanulói 30 RON, míg a kisiskolások és az óvodások 20 RON ellenében juthatnak hozzá idei színházbérletükhöz. Idén az Északi Színház mindkét tagozatának előadásaira bérletet váltó nézők, pedagógusok és hivatásos művészek (filharmonikusok, a Szatmári Képzőművészek Szövetségének tagjai stb.) kedvezményben részesülnek: 50 lejes felnőtt vagy 30 lejes nyugdíjas áron válthatnak bérletet. A jegyárak szintén változatlanok maradnak az idei évadban.
Fontos kiemelni, hogy azok a támogatók, akik idén Mecénás-bérletet vásárolnak, több előnyben is részesülnek, ugyanis a választott bérletcsomag előadásain túlmenően bármely saját illetve vendégelőadást megtekinthetnek, amennyiben részvételi szándékukat három nappal előre jelzik a színház jegyirodájában vagy hivatalos elérhetőségeinek valamelyikén. A nagykárolyi felnőtt és diáknézők idén már otthon válthatnak bérletet és nézhetik meg a Harag György Társulat előadásait, ugyanis őszre befejezik a nagykárolyi Városi Színház impozáns épületének teljes felújítását.
A nagykárolyi mellett a Harag György Társulat idén is meghirdeti tasnádi illetve nagybányai bérleteit is.

Vendégművészek a 2015/16-os színházi évadban:

Fotó: Burus Botond
A bérletkampány szórólapja

1.    Babarczy László rendező, Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész 1969. és 1973. között a Nemzeti Színház tagja volt. 1973-ban a kaposvári Csiky Gergely Színház rendezője lett, majd 1974-től 1981-ig főrendezője, 1978. és 2007. között pedig a színház igazgatója volt. 2003-ban a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán létrehozta a színész tanszéket, amelynek 2008 végéig volt vezetője 1969. óta tanít a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, amelynek 1990-től 1991-ig rektorhelyettese, 1991. és 1994. között pedig rektora volt. 1991-től egyetemi tanári címet szerzett
2.    Alexander Hausvater rendező
3.    Hatházi András színész, rendező, egyetemi tanár
4.    Sramó Gábor bábrendező, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója
5.    Rumi László Blattner Géza-díjas bábrendező
6.    Buzogány Béla rendező
7.    Bogdán Zsolt színész, kétszeres UNITER-díjas és Jászai-díjas érdemes művész
8.    Márk-Nagy Ágota rendező

Új társulati tagok az évadban:

1.    Sorin Militaru rendező
2.    Márkó Eszter színész, rendező
3.    Moldován Blanka színész, zeneszerző

Forrás: a Harag György Társulat PR-osztálya
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát