• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2017. május 29.
Szatmárnémetiben vendégszerepel a debreceni Csokonai Nemzeti Színház

Yasmina Reza: Művészet című előadásával vendégszerepel Szatmárnémetiben a Harag György Társulat meghívására a debreceni Csokonai Nemzeti Színház.

A háromszereplős előadás 2017. június 3-án és 4-én látható 19 órától az Északi Színház nagytermében. A Harag György Társulat bérleteiben választottként (a Szélfútta levél helyett) szereplő előadás rendezője Naszlady Éva, szereplői Bakota Árpád, Garay Nagy Tamás és Vranyecz Artúr.
A szatmári és a debreceni színház között már évek óta jól működő bérletcsere-rendszer értelmében a Harag György Társulat 2017. június 9-én és 10-én a Werner Schwab: Elnöknők című előadásával vendégszerepel a cívisvárosban. A Víg Kamaraszínházban 19 órai kezdettel játsszák a Sorin Militaru által rendezett produkciót.

Fotó: www.csokonaiszinhaz.hu
Garay Nagy Tamás, Vranyecz Artúr, Bakota Árpád

Serge, Marc és Yvan hosszú idők óta barátok. Most azonban úgy tűnik, hogy barátságuk kockán forog. Serge horribilis összeget ad ki egy olyan kortárs alkotásért, mely Marc szerint átverés, hiszen a kép egyenesen értéktelen. A kortárs festmény megvásárlása megkérdőjelezi és megingatja a kettejük közti barátságot. Yvan mintegy békítő van jelen, míg el nem szabadulnak az indulatok.  Az esztétikai nézetkülönbségek miatt kirobbanó konfliktus elkerülhetetlenül felszínre hozza a régi nézeteltéréseket és eltitkolt dolgokra derül fény.
Yasmina Reza komédiája a művészetről való vitázás apropóján tulajdonképpen a barátságról tesz fel kérdéseket. Valóban képesek vagyunk elfogadni barátainkat olyanoknak, amilyenek? Vagy ez csak addig működik, míg konkrét helyzetbe nem kerülünk, melyben kiderül, hogy nézeteink nem mindenben egyeznek? Végül is mi a barátság? És ha nem élné túl a kíméletlen őszinteséget, lehet még barátságnak nevezni?

Forrás: a Harag György Társulat PR-irodája
Linkek
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát