• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2017. október 14.
Újra műsoron a Tévedések vígjátéka

Fontos fesztiválszereplésekre és vendégjátékokra készülve, felújítja a Bocsárdi László által rendezett Tévedések vígjátékát a Harag György Társulat. Az ismert Shakespeare-vígjátékból készült előadást 2017 október 19-én, csütörtökön 19 órai kezdettel tekinthetik meg az érdeklődők, az Északi Színház nagytermében.

„Az elmúlt évad egyik legértékesebb előadását újítjuk most fel, fontos vendégszereplésekre készülve. Október 21-én Gyergyószentmiklóson játsszuk az előadást, a Kisebbségi Színházak Kollokviumán, novemberben négy alkalommal a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban, a hónap végén pedig a budapesti Nemzeti Színházban vendégszerepel. Az évad második felére vonatkozóan is fontos meghívások körvonalazódnak: többek között a debreceni, nagyváradi és nyíregyházi nézők is láthatják majd az előadást. Valamennyi meghívás igen megtisztelő, és örömteli a számunkra, de legalább ilyen fontosnak éreztük, hogy mielőtt útra kelünk a produkcióval, még egyszer lehetőséget biztosítsunk a szatmári nézőknek is arra, hogy láthassák ezt a fontos előadást. Mindenekelőtt azokra gondoltunk természetesen, akik az elmúlt évadban valamiért lemaradtak róla, vagy újra meg szeretnék tekinteni bérletszünetben, de az újonnan csatlakozó bérletesek számára is beemeltük az idei kínálatba. Utóbbiak választható előadásként, a bérletükkel tekinthetik meg a produkciót.” – nyilatkozta Bessenyei Gedő István társulatigazgató.

Fotó: Czinzel László

Az előadás korábban már vendégszerepelt Nagykárolyban és Nagyváradon is, a váradi színház pedig idén is visszahívta a produkciót. A nyár folyamán, júliusban, a gyulai nemzetközi Shakespeare Fesztiválon is fellépett az előadással a szatmári társulat.

Az előadás szereplői Kovács Nikolett, Rappert-Vencz Gábor, Diószegi Attila m. v., Nagy
Csongor Zsolt, Orbán Zsolt, Bodea Tibor, Bessenyei István, Nagy Orbán, Frumen Gergő, Varga Sándor, Nagy Tamás, Méhes Kati, Moldován Blanka, Budizsa Evelyn, Keresztes Ágnes, valamint: Ferenczik György, Balogh Géza, Budai József, rendezője Bocsárdi László, dramaturgja Benedek Zsolt, zeneszerzője Boros Csaba. A produkció jelmezeit Kiss Zsuzsa, díszleteit pedig Bartha József UNITER-díjas tervező, vizuális művész, egyetemi oktató készítette. Az előadás fénytervezője Bányai Tamás, Jászai-díjas light-designer volt, rendező- és tervezőasszisztensekként pedig Poszet Nándor, Fornvald Gréti és Szabó Anna segítették a stáb munkáját. A produkció létrejöttében ügyelőként és súgóként Fábry Zoltán és Nagy Anikó vett részt.
Az október 19-ei előadásra jegyek a színház Horea utcai jegyirodájában kaphatók, hétköznap 10 és 17, szombaton 10 és 13 óra között, vagy előadások előtt egy órával a helyszínen, illetve interneten a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren keresztül. További információkért a 0261- 712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.

Fotó: Czinzel László

„Miért ordítozik velem ez a nő? Vajon mit akar tőlem? Ha tényleg ő a hitves feleségem, csakis álmomban vehettem el… Miért néz rám olyan bambán ez a férfi? Miért nem ért meg engem?
Biztosan megcsalt, és azért nem néz a szemembe. Nem, nem, ez így nem lehet igaz, ennek semmi értelme! Csakis tévedés lehet! Vagy álmodom talán az egészet? De akkor hogyan ébredhetnék fel? Mit kell tennem, hogy e rémségnek egyszer már vége legyen?
Hogy helyzetem komikus-e vagy tragikus, csakis attól függ, honnan nézem: mikor a forgatag közepén állok, ha rajtam csattan minden ostor, amikor engem ütnek, inkább jajgatni lenne kedvem. Ha viszont sikerülne legalább egy pillanatra kívül kerülnöm, ha mindezt egy dombról nézhetném végig, ha a Holdról láthatnám saját nyomorult életem, biztosan nevetnék az egészen.
De hát hogyan léphetnék ki ebből a pokoli játékból, míg azt sem tudom, mire megy ki valójában? Még meg kell fejtenem, hogy kit játszom én itt, és azt is, ki kényszerített erre a szerepre. Adjatok legalább még egy napot, hogy kiderítsem, mi a valódi értelme a sok tévedésnek! De vajon lesz elég pénzem, hogy ezt a napot túléljem?

A Tévedések vígjátéka, a szerepcserék, laktévesztések lehetőségeit fergeteges dramaturgiával kidolgozó korai Shakespeare-darab.
Ezt a színművet állította színpadra Bocsárdi László kétszeres UNITER- és Jászai-díjas rendező a szatmárnémeti Harag György Társulat művészeivel.”

Forrás: a Harag György Társulat PR-osztálya
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát