• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2018. január 27.
Az utolsó Csókos asszony

A Harag György Társulat 2016. december 30-án bemutatott előadása igazi közönségsiker, amelyet még most is játszanak. A Bessenyei István által rendezett operettet mások mellett Nagykárolyban, Nagybányán és Tiszaújvárosban adták elő, legutóbb pedig a nagyváradi közönség ünnepelte vastapssal a színészeket.

Február 1-jén, csütörtökön 19 órai kezdettel újra Szatmárnémetiben lesz látható a Csókos
asszony, ugyanis az idei évadban is sokan választották bérletükbe ezt. Azonban úgy tűnik,
hogy most véget ér a szatmárnémeti előadások sora.

Akinek felejthetetlen élmény volt a Csókos asszony és újra szeretnék nézni a budapesti Orfeum ünnepelt primadonnájává váló Pünkösdi Kató történetét, vagy esetleg még nem sikerült megtekintenie az előadást, az február elsején megnézheti, a korlátozott számban még elérhető szabad helyek valamelyikéről.

Jegyek kaphatók a színház Horea utcai jegyirodájában, hétköznap 10 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között, vagy az elődás előtt egy órával a helyszínen. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát