• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2018. november 26.
Felemelő hangulatú ünnepi hétvégét szervezett alapítása 65. évfordulója alkalmából a Harag György Társulat

November 22. és 25. között egy eseményekben igazán gazdag programsorozattal ünnepelte a Harag György Társulat alapításának 65. évfordulóját.

A sorozat vetítéssel indult, csütörtökön az Északi Színház termében a 2002-ben bemutatott A padlás című musical felvételének megtekintésével eleveníthették fel az emlékeket az egykori és jelenlegi tagok és nosztalgiázni vágyó nézők.
Pénteken szintén előadásvetítéssel indult a program: az Iparosotthonban az 1975-ös Magellán című előadás felvétele járult hozzá a nosztalgikus hangulathoz. Szintén az elmúlt évtizedek emlékeinek felelevenítését szolgálta az Északi Színház előcsarnokában illetve a folyosókon összeállított 65 év képekben című fotókiállítás.

A nap a színház büféjében bemutatott Színésznők című előadással (rendező: Beczásy Áron) folytatódott: teltház előtt játszotta Gál Ágnes, László Zita, Rappert-Vencz Stella és Budizsa Evelyn Josep M. Benet I Jornet drámáját. Később az Ács Alajos Stúdióteremben fogyott el minden ülőhely: a Harag György Társulat és a szintén 65 éves temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal koprodukcióban elkészített Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc című vígjáték (rendező: Csábi Anna) bemutatójával zárult a program.

November 24-én, szombaton délelőtt az 1977-es Egy, kettő, három című előadás felvétele volt látható az Iparosotthon bábszínházi termében, majd a Grandstand büfében könyvbemutatót tartottak. Nászta Katalin Thália erdélyi napszámosai című kötete 1982-ben és 1983-ban készült, magyar színészekkel folytatott beszélgetések leiratát tartalmazza. Hatházi András Tizenöt próbálkozás a színészetre című „kikacsintós” előadásán (rendező: Tom Dugdale) sok színész ismer rá már átélt helyzetekre.
A ünnepi hétvége kiemelkedő eseménye volt a szombat este szervezett gálaműsor, amelyen a Harag György Társulat jelenlegi és volt tagjai léptek színpadra – olyanok, akik mindannyian részesei voltak az örömökkel, küzdelmekkel, nehézségekkel és fergeteges sikerekkel tarkított hatvanöt esztendőben. Bessenyei Gedő István, a társulat művészeti igazgatója a társulat történetének főbb momentumait, illetve a dokumentumokkal is bizonyítható 228 éves szatmári hivatásos színjátszás eseményeit idézte fel.
Az ünnepi gálán fellépett a volt, illetve örökös tagok közül Czintos József, Méhes Kati, Kovács Éva, Bartis Ildikó, Gajdó Delinke, Kovács Lenke, M. Szabó Ildikó, Papp Éva, Bálint Márta, Bartha Boróka, Fehérvári Péter és Baksa András. A jelenlegi tagok közül, Nagy Csongor Zsolt, Varga Sándor, Poszet Nándor, Gaál Gyula, Bándi Johanna, Gál Ágnes, Laczkó Tekla, László Zita és Péter Attila Zsolt egy-egy produkciója színesítette a műsort.
Az est legfontosabb momentuma a társulat új örökös tagjainak avatása volt. A Harag György Társulat örökös tagjai azok lehetnek, akik legalább tíz éven keresztül öregbítették a társulat hírnevét, elérték a nyugdíjkorhatárt. Az említett feltételeket teljesítők közül a művészeti tanács tagjai jelölhetnek új örökös tagokat, a cím elnyeréséhez pedig a testület konszenusos döntése szükséges. Az évforduló alkalmából most kilenc örökös tagot avattak: színészeket, díszlet- és jelmeztervezőket, illetve a társulat eddigi "rekorder-igazgatóját".
Benczédi Sándor 1969 és 1986 között Szatmárnémetiben harminchat szerepet játszott el, emellett tucatnyi kabaréban és irodalmi összeállításban lépett a közönség elé. Magyarországra, Veszprémbe települt át, jelenleg a Veszprémi Petőfi Színháznak is örökös tagja. D. Szabó Éva 1972/73-ban szerződött Szatmárnémetibe és a Magyarországra való áttelepülésig mindvégig a társulat tagja volt. Dálnoky Zsóka 1976 és 1988 között volt az Északi Színház Magyar tagozatának művésze. Huszonöt alakítás fűződik a nevéhez, mind főszerep vagy jelentő mellékszerep. Dengyel Iván Jászai-díjas művész 1972 és 1982 között játszott Szatmárnémetiben, majd Magyarországon folytatódott színészi karrierje: száztizennégy színpadi szerep, harminckét játékfilm, harminckét tévéfilm és negyvenegy szinkronszerep áll mögötte, Magyarországra való áttelepülése után a budapesti Madách, a Katona József, majd az Új Színház, 2010 óta pedig a Vígszínház művésze. Fülöp Zoltán Jászai-díjas művész szakmai és közönségsikerekben gazdag negyedszázad után szerződött el a társulattól. Szatmárnémetiben hetvenhét szerepben lépett színpadra. Görgényi Gabriella a társulat díszlet- és jelmeztervezője volt tizenhét éven keresztül, harminchat előadás tervezése fűződött a nevéhez.
Parászka Miklós 1978-ban került színészként a társulathoz, ám hamarosan a rendezés felé fordult. 1987-ben lett tagozatvezető, 1990-ben pedig társulatigazgató lett. 1998-ban hagyta el a társulatot, amikor megalapította a Csíki Játékszínt. Ilyen hosszú időn (majd' másfél évtizeden) keresztül egyelőre még senki nem vezette a Harag György Társulatot, amelynek kötelékében huszonkét szerepet játszott és harmincnyolc előadást rendezett.
Paulovics László díszlettervezője volt a Harag György Társulatnak, aki hatvanhárom munkát készített szatmári pályafutása alatt. Szélyes Ferenc 1953 és 1991 között játszott Szatmárnémetiben, az irodalmi összeállítások és kabarék mellett negyven szerepben láthatta a közönség.
A felemelő hangulatú ünnepi gálaműsor a Színészhimnusz eléneklésével zárult.

A vasárnapi program elsősorban az elhunyt pályatársakra való emlékezésről szólt. A délelőtti órákban az ünnepi hétvége résztvevői több mint húsz néhai színész, színházi munkatárs sírját keresték fel. A színészsírok fölött a társulat jelenlegi tagjai olvasták fel az elhunyt pályatársak életrajzait, Bessenyei Gedő István társulatigazgató pedig koszorút helyezett el és gyertyát gyújtott az eltávozottakért.
A színház előterében mutatta be a kötet szerkesztője, Bessenyei Gedő István és Kereskényi Sándor a Hatvanöt év krónikája című kötetet, melyet az évforduló alkalmából jelentettek meg. A Bessenyei által szerkesztett antológia szerzői közé tartozik Csirák Csaba, Kötő József, Darvay Nagy Adrienne, Kulcsár Edit, Kovács Ferenc, Kovács András Ferenc, Hervay Gizella, Nánay István, Ungvári Zrínyi Ildikó, Kereskényi Sándor, Elek György, Nászta Katalin, Baranyai Attila, Beretvás Gábor és Bessenyei Gedő István.
A könyvbemutatót követően az Ács Alajos Stúdióteremben a Havi Dráma SzatmárOn felolvasószínházi sorozat következő előadását mutatták be. A Paravarieté című előadás rendezője a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója, Balázs Attila volt.

Zsúfolásig telt a színház nézőtere 20 órakor: a Nemzeti Színháznak a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével létrehozott ünnepi díszelőadását, a Körhintát láthattuk, Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadást megelőzően Bessenyei Gedő István társulatigazgató és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója közösen köszöntötték az egybegyűlteket.
Az előadás végeztével a közönséget a színház épülete előtt a Harag György Társulat Égi Társulthoz „szerződött” tagjainak portréi várták: itt gyújthatott mindenki gyertyát az elhunyt színészek és a háttérben dolgozók emlékére.

Az előadások után az ünnepi hétvége minden napján állófogadásokkal zárult a program, amelyen a társulat volt és jelenlegi tagjai, vendégei és mecénásai vettek részt.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát