• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2019. október 29.
A babákat várják a bábszínházba!

A legkisebbeknek, azaz a 1 és 4 év közötti gyerekeknek kedveskedik a Ciróka című babaszínházi előadásával a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata november 2-án, szombaton 11 órától, az Iparosotthon bábszínházi termében.

A bábtagozat régi álma valósult meg néhány évvel ezelőtt, amikor bemutatták a Ciróka című, a legapróbbaknak szánt, első színházi élményt nyújtó előadást. Néhány év szünet után pedig visszakerült a bábtagozat repertoárjába a produkció, az azóta születettek és persze a szülők legnagyobb örömére.

Az előadás építőelemei közismert mondókák valamint játszadozás hangokkal, mozgással és ritmusokkal. Két jó barát közös játéka: bújócska, fogócska, kukucska egy „baba időszámítás" alatt, mely alvástól-alvásig tart. Az előadás időtartama 20 perc, amelyet követően a kicsik 10 percen át saját maguk is felfedezhetik a díszletet, a hangszereket, játszhatnak a színészekkel. Az előadás szereplői Nagy Anikó és Nagy Tamás, hangoló Bandura Tibor, a díszlettervező és rendező Bandura Emese, a díszletfestő pedig Baráth Csaba Attila.

A bérletszünetben játszott előadásra belépők válthatók az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában hétköznaponként 10 és 17 óra között, a Biletmaster online jegyértékesítő rendszerben illetve az előadás előtt egy órával a helyszínen.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát