• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2022. június 7.
Utolsó lehetőség a Raszputyin megtekintésére

Szatmárnémetiben június 8-án 18 órai kezdettel, jótékonysági előadásként adódik utolsó esélye a közönségnek, hogy láthassa a Harag György Társulat többszörösen díjazott előadását, a Raszputyin című fiktív történelmi drámát.

Ezt követően a társulat a bukaresti közönségnek és kritikusoknak mutatja be a Szőcs Géza drámája alapján, Sardar Tagirovsky rendezésében színpadra vitt előadást, illetve egy több megálló magyarországi turnéra is indul majd a társulat ezzel a produkcióval.

„Egy a látnoki erejű produkció ez, amely egy "esztétizált pacifista kiáltvány". Évekkel ezelőtt született, de mintha a máról szólna - hátborzongató aktualitást ad neki a most is zajló orosz-ukrán háború” – mondja az előadás kapcsán Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója.
Bemutatása óta az előadás két megosztott díjat kapott a Határon Túli Színházak Kisvárdai Fesztiváljáról (legjobb férfi főszereplő és legjobb társulaton belüli együttműködésért), valamint az előadást bemutatták Magyarország legrangosabb nemzetközi színházi fesztiválján, a budapesti Nemzeti Színház MITEM Fesztiválján.

Most, a június 8-i jótékonysági előadáson való részvétellel a nézők a közelünkben zajló háború ukrán menekültjeinek ellátását támogathatják.

Szőcs Géza drámája egy történelmi látlelet a kollektív európai és globális lelkiismeretünkről. Ez a dráma a történelmi valóságot helyezi fókuszba Raszputyin fiktív szűrőjén keresztül. Ez a fikció a szenvedélyes túlélés utolsó mentsvára az emberiség apokaliptikus erdejében. Mert gyermeki módon vágyódik a világ békéjére. Arra, hogy milyen az, amikor nem gyilkoljuk egymást a társadalomban és a háborúkban. Ebben a világban minden költészet kacérkodik a valósággal. Minden vágyódás táncol a feladással. Minden tett a filozófiával. Pont olyan a dráma, mint amilyen kép alakult ki bennünk Raszputyin alakjáról a mai világunkban. Isteni és végtelenül emberi, miközben hátborzongatóan történelmi. Hiszen Raszputyin szent és bűnös alakja megfoghatatlan, hiszen az ő hatalma nem a császárok, királyok és a cárok hatalmával ér fel, hanem a játékosok és a szélhámosok igéző tekintetével. (Sardar Tagirovsky)

Az előadás szereplői: Rappert-Vencz Gábor, Bándi Johanna, Gaál Gyula, Frumen Gergő, Orbán Zsolt, Zákány Mihály, Péter Attila Zsolt, Kovács Éva, Budizsa Evelyn, Poszet Nándor, Varga Sándor, Bogár Barbara, Gál Ágnes, Laczkó Tekla, László Zita, Méhes Kati és Rappert-Vencz Stella. A produkció díszlet-és jelmeztervezője Kupás Anna m.v., zeneszerzője Bakk-Dávid László m.v., zenei vezetője Manfrédi Annamária. A rendező munkatársai: Pável Réka, Székhelyi Dániel és Szigeti Bálint. Ügyelő: Szabó Ritta.

Az előadásra jegyek kaphatók a Biletmaster.ro online jegyértékesítő rendszerben, illetve jegyek válthatók személyesen az Északi Színház jegypénztárában, hétköznaponként 10 és 17 óra között, illetve az előadás előtt egy órával.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát