• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2015. 09. 03.
Szeptember 1. és 25. között válthatók ki a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának 2015/16-os színházi évadjára szóló bérletei. Idén a tavalyi évadban megszabott jegy- és bérletárakkal dolgozik majd a szatmári színház jegyirodája.
2015. 08. 27.
Idén is bemelegítő workshoppal kezdte a munkát a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata: 2015. augusztus 21-25. között András Lóránt koreográfus tartott mozgásgyakorlati képzést a társulat tagjainak. A flamenco-lépzés után Hatházi András színész-rendező, egyetemi tanárral folytatódnak a saját műve alapján, ősbemutatóként színre kerülő Manka tavalyi évad végén megkezdett próbái. Ez az előadás lesz a 2015/16-os színházi évad első bemutatója 2015. szeptember 25-én, és színpadi nézőtérrel játszott produkcióként kerül közönség elé.
2015. 06. 27.
Hagyományaihoz híven több mint kétórás ünnepi gálaműsorral és díjátadással zárta az idei színházi évadot a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata június 25-én este. A műsor keretében adták át a 2014/15-ös színházi évad szakmai és közönségdíjait, amelyeket a közönség, a társulat, valamint a művészeti tanács szavazatai alapján állapítottak meg.
2015. 06. 25.
Idén társulatunk két produkcióját is láthatta a XXVII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának közönsége, ugyanis Brighella Bábtagozatunk és prózai tagozatunk is bemutatott egy-egy produkciót a magyarországi kisvárosban megrendezett seregszemlén. Prózai tagozatunk előadása versenyprogramban szerepelt.
2015. 06. 18.
Örömmel értesítjük a Szatmár megyei pedagógusokat, hogy a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata immár harmadik alkalommal hirdeti meg a BábSzóTér elnevezésű vetélkedőt a megye óvodás és kisiskolás csoportjai számára.
2015. 06. 05.
Vidám gálaműsorral zárja az idei színházi évadot a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 2015. június 25-én, csütörtökön, 19 órától a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében. Az ünnepi műsor rendezője Bessenyei István, fellépnek a társulat művészei, akik vidám jelenetekkel, versekkel, duettben és szólóban előadott énekszámokkal, táncokkal szórakoztatják majd a közönséget. Szintén a gála keretében kerülnek átadásra az idei évad szakmai elismerései és közönségdíjai, amelyekkel a nézők és a társulat szavazatai, illetve a társulat művészeti tanácsának döntése alapján díjazzák a 2014/15-ben kiemelkedő művészi munkát végző színészeket.
<< < ... 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 ... > >>
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát