• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2022. június 23.
Woyzeck – az évad utolsó előadása Szatmárnémetiben

Szatmárnémetiben játssza a Harag György Társulat június 29-én, 17 órai kezdettel a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválja programjában szereplő versenyelőadását.

Nagy sikernek örvend a Harag György Társulat Woyzeck című előadása a közönség és a szakma körében is – utóbbira pedig a kritikák mellett bizonyíték az is, hogy az Albu István által rendezett előadás meghívást kapott a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjába.

Az előadás, amint az a helyszín technikai felmérése során bebizonyosodott, ugyanakkor nem játszható Kisvárdán, mivel annak műszaki igényei meghaladják a fesztivál által biztosított feltételeket. Közös megegyezéssel azonban a Woyzeck mégsem került ki a fesztiválprogramból, az előadás értékeire való tekintettel a zsűri és a szakmai közönség busszal érkezik majd Szatmárnémetibe, hogy eredeti formájában, technikai kompromisszumok nélkül tekinthessék meg a látványos produkciót, amely forgószínpadot, koncertminőségű hangosítást, bonyolult szcenikai, pirotechnikai és fénytechnikai apparátust mozgósít.

Az 1820-as években Lipcsében nagy port kavart az a bűnügyi eset, amelyben egy fiatalember, Johann Christian Woyzeck, féltékenységi felindulásból brutálisan meggyilkolta barátnőjét. Az ügy sajtóvisszhangja és a nyilvánosságra hozott rendőrségi dokumentáció ihlette Georg Büchner harmadik és egyben utolsó darabját, a Woyzecket, amely azonban – a szerző 23 évesen bekövetkezett halála miatt – befejezetlenül, töredékes formában maradt az utókorra. Az előadás az esetet rögzítő jegyzőkönyvek és Büchner drámájának egyik nagy kérdését gondolja tovább: vajon a gyilkos beszámítható állapotban volt-e a tette elkövetésének idején? Meddig érdemes feszíteni az ember tűrőképességét? Meddig képes elviselni a nyomást, amit a felettese, a környezete, a szerelem (és féltékenység), a hitében való megingás gyakorol rá? Kit terhel a felelősség a tragédiáért, amit a nyomás alatt összeroppant ember követ el? Megtörténhet, hogy éppen ő maga a tragikus főszereplő? A germán nyerseségen túl, a szöveg rendkívüli költőiségét Albu István rendezésében a német indusztriális metal zene ellenpontozza, vagy éppen erősíti fel, a Harag György Társulat színészzenekarának áthangszerelésében és előadásában.

A június végi Woyzeck lesz az évad utolsó Szatmárnémeti előadása, amelyre a társulat szeretettel várja a szatmárnémeti közönséget is: mindazokat, akik még nem látták az előadást, de azokat is, akik már látták, és szívesen újranéznék a rendhagyó módon színpadra vitt történetet. Jó alkalom ez arra is, hogy azon bérletesek, akiknek valamilyen oknál fogva eddig nem sikerült megtekinteni az előadást, most pótolhassák: csupán annyit kell tenniük, hogy jelzik szándékukat a társulat közönségszervezőinél, hogy azok ülőhelyet biztosíthassanak a június 29-én 17 órától kezdődő Woyzeckre.

Az előadás szereplői: Nagy Csongor Zsolt, Budizsa Evelyn, Orbán Zsolt, Rappert-Vencz Gábor, Diószegi Attila, Bodea Gál Tibor, Rappert-Vencz Stella, Szabó János Szilárd, Péter Attila Zsolt valamint Paco.

A produkció díszlet és jelmeztervezője Szőke Zsuzsi, fénytervezője Albu István és Erőss László, zenei vezetői pedig Moldován Blanka és Nagy Csongor Zsolt. Ügyelőként Fábry Zoltán, súgóként Varga Katalin, asszisztensként pedig Jankovics Kata működik közre az előadás elkészítésében.

Az előadásra jegyek válthatók az Északi Színház jegyirodájában, hétfőtől péntekig, 10 és 17 óra, szombaton 10 és 13 óra között, illetve a helyszínen, egy órával az előadáskezdést megelőzően. Online jegyvásárlás: Biletmaster.ro.

  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát