• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
Galambos Péter
Tanulmányait 1977-81 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában folytatta, alkalmazott grafika szakon, majd felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, színházrendező szakra. Mind rendezőként, mind pedig díszlettervezőként jelentős előadásokat hozott létre, így például 1995-ben Szerb Antal Utas és holdvilág című művét állította színre a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, 1996-ban Ibsen: Peer Gynt-jét a Kecskeméti Katona József Színházban, egy évvel később Csehov: Ványa bácsiját, majd pedig Karinthy: Frici című drámáját, ugyanott. 2000-ben Örkény: Magyar Panteonját rendezte a Madách Stúdióban, egy évvel később Füst Milán: A feleségem története című regényének adaptációját a Tatabányai Jászai Mari Színházban, majd pedig Molnár Üvegcipőjét, a következő évben, ugyanott. De repertoárján szerepel még Cassavettes: Férjek című műve (Egri Gárdonyi Géza Színház), valamint Szép Ernő Ádámcsutkája (Új Színház), az elmúlt év nagysikerű előadásai közé tartozott Böll: Katharina Blum elvesztett tisztessége Egerben, illetve a veszprémi közönség tapsolhatott Németh Ákos: Müller táncosai című drámájának sikeres színre viteléhez.
Előadásai
vissza a társulat tagjaihoz
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát