• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2023. szeptember 15.
Ünnepel a Brighella Bábtagozat: bábelőadások az ünnepi hétvégén

Alapításának 20. évfordulóját ünnepli a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata. A kétnapos rendezvény keretében színpadra lépnek az ünnepeltek is, de jelentős szerep jut a balatonhenyei KL színháznak is, amely több bábelőadással kedveskedik majd a szatmári közönségnek, és a VagaBanda gólyalábas csapatnak, akik Miskolcról érkeznek.

“20-as éveibe lép Brighella. Nagykorú lett, felelősségteljes, és bár nem hibátlan ő sem, de már nyugodtabb, hiszen sok év tapasztalat van már mögötte. Sok barát, gyermekek, felnőttek, generációk hallgatták meséit. Néhol játékot kínált, nevetést, izgalmakat. Néha ünnepelt, meghatódott, talán sírt is kicsit, és vele együtt mi mind, játszók és közönség, éreztük gyermeki lelkünket ébredezni, és milyen jó volt. Ebben az évadban őt ünnepeljük, és azokat, akik ennyi éven keresztül életben tartották, Bandura Emesét, aki új irányt, lelket, hírnevet szerzett neki tíz éven keresztül. Köszönet mindenkinek, aki kitartott, támogatta, szerette, szereti! Visszavárunk!” – vezette fel Nagy Regina az ünnepi hétvégét. „Az ünnepi hétvégénken köszöntjük majd a visszajáró munkatársakat és természetesen az alapítótagokat is – aki közül vannak, akik most is tagjai a bábtagozatnak. A programot színesre, minden korosztálynak szólóvá szerveztük: a 3 éves kortól ajánlott bábszínházi előadásoktól kezdődően lesznek kifejezetten felnőtteknek, és 14 éven felülieknek szóló bábszínházi előadások is. Kíváncsi vagyok ezek fogadtatására” – fűzi hozzá a bábtársulat jelenlegi vezetője, aki az induláskor, majd az azt követő közel tíz évben is vezetője volt a szatmári bábosoknak.

Az ünnepi hétvége két napja két különböző helyszínen zajlik. Az Iparosotthon bábszínházi terme lesz a helyszíne a szombati napnak, itt lesz látható a KL színház Malac és Liba című előadása, illetve az Anyajegy című felnőttelőadás. Ugyanitt nyílik majd fotókiállítás a bábtagozat 20 évének előadásaiból. Az itt látható két bábelőadásra jegyet az Északi Színház Horea utcai jegypénztárában lehet váltani, vagy online a Biletmaster.ro oldalon.

A vasárnapi előadásokra a belépés ingyenes, ezek helyszíne a Tűzoltótorony parkjában felállított színpad lesz. Itt az előadások mellett koncert is lesz: a Phoenix SM zenekar gyermekdalokat játszik majd, illetve a koncert egyféle gála lesz, mely lezárja az ünnepi hétvégét.


Szeptember 16., szombat
Helyszín: Iparosotthon

11.00 Felnőtt gyermeklelkünk - 20 éves a Brighella!
Ünnepélyes megnyitó - köszöntőbeszédek, díjátadás, alapítótagok,
visszajáró munkatársak, meghívottak köszöntése
11.30 Bábtérkép - báb-és fotókiállítás megnyitó
12.00 Tóth Krisztina: Malac és Liba, a KL Színház előadása
Bábelőadás, az előadás 3 éves kortól ajánlott!
18.00 Anyajegy, a KL Színház előadása
Felnőttelőadás!

Vasárnap, szeptember 17., vasárnap
Helyszín: Tűzoltótorony

11.00 Mesés felvonulás a Vaga Banda gólyalábasokkal
Találkozó az Északi Színház előtt, átvonulás a Tűzoltótoronyhoz,
11.10 VagaBanda gólyalábasok, vásári tréfák
Tréfás óriásbábok, tapintatos interakciók, az előadás korhatár nélkül
megtekinthető
12.30 Markó Róbert: A Sárkányölő Sebestyén, a KL színház előadása -
Vásári marionettjáték, az előadás 4 éven felülieknek ajánlott!
15.00 Nagy Regina:Terülj, terülj, asztalkám - a Brighella Bábtagozat előadása
17.00 Kisgömböc, a KL színház előadása - Tűzoltótorony
14 éven felülieknek ajánlott
18.00 Fel is út, le is út! - a Phoenix SM zenekar koncertje - Tűzoltótorony
Koncert gyermeknek és gyermeklelkű felnőtteknek

Mindezek mellett egész napos foglalkozást tartunk a gyermekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek,
a Málta Szeretetszolgálat önkénteseivel közösen.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát