• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
Kolozsvári Állami Magyar Színház
spacer
Sz. Szabó Attila
Együgyű Misó
spacer
spacer
Distribuţie
Premieră:28. 09. 2003.
Prezentare
Egyszer volt, hol nem volt, magam sem tudom, hol, de volt valahol ezen az élő világon egy ember, akit a sok bolondoskodásáért hol együgyű Miskának, hol együgyű Misónak neveztek. Amire ugyan rá is szolgált, mert noha már felesége is volt, soha egyebet sem tett, mint sült bolondságot – szól a népmese, amely alapján Együgyű Misó címmel Szabó Attila rendezésében került színpadra az a gyerekeknek szóló előadás, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata 2003. szeptember 28-án mutatott be.

A lusta, dologtalan együgyű Misó hiába eszi a felesége kenyerét, nem sok hasznát veszik a háznál. Egy napon gondol egyet és elindul két szép ökrével a vásárba, de útközben kicsit együgyűen kóstol bele a piaci életbe: ökreit elcseréli egy szekérre, majd azt egy kecskére, a kecskét libára, s végül egy üres erszénnyel marad. Ám ez még nem minden: nyomorúsága mellett még az ördöggel is találkozik.
Hogyan jár túl Misó az ördög eszén? Miként áll a felesége elébe? Hogyan békél meg vele? Miként éri el azt, hogy – a népmese hősökhöz hasonlóan – boldogan éljen tovább, míg meg nem hal? – mindezt megtudhatják az előadásból. A mesejáték főként gyerekeknek szól, de a felnőttek számára is élvezhető.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát